14 vagyok, szexelni akarok, fájni fog?

„Most már igazán szeretnék szexelni, bár még csak 14 vagyok. Nagyjából tudom, hogy mit kell tenni és azt is, hogy mindenképpen védekezzünk. Nem rég beszéltem az unokatestvéremmel – aki már szexelt korábban – és ő azt mondta, hogy az első együttlét igenis fájdalmas. Ő kiabált és azt mondta, úgy érezte, mintha meg akarna halni. Nos, ez egy picit megijesztett engem. Így arra lennék kíváncsi, hogy tényleg ennyire fájni fog vagy az unokatesóm eltúlozta az egészet?”

Kezdjük az elején. Először is, bár nem meglepő a kérdésed, hisz érezhetsz szexuális késztetést ebben a korban, mégsem tartom túl jó ötletnek a szexet. Ilyen fiatalon ugyanis rengeteg veszélynek teheted ki magad – magatokat. Ha a partnered szintén fiatal, megfeledkezhettek a védekezésről, vagy – pontosan a tapasztalat és a könnyelműség miatt – nem megfelelően védekeztek. Ha pedig a partnered idősebb, akkor annak esetlegesen komolyabb jogi következményei is lehetnek.
Szóval, amíg te magad is csak azt írod, hogy nagyjából tudod, miről szól a szex és hogy valahogy védekezni kell még nem vagy felkészülve a szexre! Várj még vele, és később, ha korban és lélekben is megérsz a szexuális kapcsolatra, egy biztos és bizalmas partnerrel nyugodtan ágyba bújhatsz.
Természetesen ez nem azt jelenti, hogy nem fogok válaszolni a kérdésedre. Valóban fájhat annyira az első együttlét, hogy valaki kiabáljon? Talán igen. Egyes körülmények ugyanis nagyon fájdalmassá tehetik az első együttlétet.
Pár általános ok, amiért fájhat az első együttlét
– Előfordulhat főként fiatal nőknél az ún. rugalmas szűzhártya jelensége. Ekkor a behatolás igen fájdalmas lehet, ugyanis a behatoláskor a szűzhártya a hüvelybemenet környékét „húzni” fogja. A jelenség keveseknél jelentkezik, így általában a fájdalom oka más.
– Ha valaki először létesít szexuális kapcsolatot – bár máskor is előfordulhat az együttlétek során – és ideges, feszült, vagy furcsán érzi magát, a szex igenis fájhat. Ugyanis ilyen feszült helyzetben a hüvely és a nemi szervek nem úgy viselkednek, mint normális ellazult állapotban. Szorongás és félelem hatására a nemi szervek szárazak maradhatnak, ami miatt a közösülés fájdalmas lehet.
Tehát fontos, hogy maximálisan lazuljunk el, és saját akaratunkból szeretkezzünk. Természetesen ahhoz, hogy tudjuk, nekünk mikor nem fog fájni, nem árt előtte megismerni saját magunkat önkielégítés révén. Ha tudjuk, hogy nekünk mikor jó vagy mikor nem, tudjuk róla tájékoztatni a partnerünket is.
– Ha a partnerek nem beszélnek a szexről, előtte és közben sem kommunikálnak megfelelően, az egyik fél túl rámenős a másik pedig esetlegesen nem mer nemet mondani, akkor előfordulhat, hogy a szex szintén fáj. Bár a leírás finomított, de tulajdonképpen ez történik akkor is, ha valakit megerőszakolnak.
– Az együttlét akkor is fájhat, ha előtte nem térképezték fel egymást megfelelően a partnerek. A közösülés előtt ugyanis ajánlott több időt szentelni az előjátékoknak, a pettingnek, a nemi szervek izgatásának, még akkor is, ha egyből utána nem is szexeltek. Miután már ismeritek egymás igényeit sokkal könnyebb lesz kielégíteni a másik vágyait. Emellett használjatok latex barát síkosítókat, ugyanis síkosító nélkül is fájdalmas lehet a közösülés.
Szóval, így a végére mindenképpen azt mondom, hogy ne csak nagyjából tudj valamit a szexről! Járj utána, nézelődj, érdeklődj, vagy kérdezz!


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Vibrátorokkal szeretkezik Ziegler Nikoletta és Nagy Eliza

Az is érdekes eset volt, amikor egyik leszbijelenet után, a lányok mondták, hagyjuk magukra őket [...]

Potencia gondjaid vannak? Jó tanácsok, potencianövelők erekciós gondokra

A fiatalabb férfiaknál a stressz és pszichés zavarok okoznak leginkább potencia problémákat. A potenciazavar az [...]

Felcsatolható dildóval dugja egymást Erdei Judit és Tánczos Zsuzsanna

Az online szexshop internetes webáruház dildó választékából, a felcsatolható péniszek közül egy kisebb méretűt választott a [...]

Szexshop kellékek, a passzív szexuális segédeszközök

Szexshop kellékekek közül a passzív szexuális segédeszközöknek azokat nevezzük, amelyek nem vibrálnak, mozognak, motor nélküliek. [...]