Szexpláza plázacicák privát castingon, Orsulitz Rita

Mindenkinek van arról valamilyen elképzelése, hogy Magyarország nemzetközi mércével is fontos szereplője a világ pornóiparának, egyes rendezők és pornósztárok, mint Kovi, Ciccolina, Michelle Wild vagy Kelemen Anna celebritásokká váltak, a rendszerváltás utáni magyar történelem bizonyos pontjain pedig talán még valami furcsa nemzeti büszkeség is eltöltött embereket, hogy legalább ebben biztosan a világ tetején vagyunk. A szexkamerák előtt maszturbálók befizetéseiből pedig még egy milliárdosa is lett Magyarországnak.

Szopik, seggbe kúr, tövig nyeli a faszt, nyeli a gecit Orsulitz Rita a privát amatőr castingon. Ilyen kezdet után a pornóban a lányok jövője bizonytalan. Volt olyan, akinek nem volt egy forintja sem, amikor befejezte. De nem minden esetben azért, mert elköltötte. Az egyik híres pornószínésznő például támogatta a barátját, akivel nagyon régen együtt voltak és a fiú egy zenekart alapított. Sajnos az együttes nem futott be, így a belefektetett pénz is ugrott. A legjobb ellenpélda pedig az a lány, aki öt évig csinálta és 48 millió forintot rakott félre. Lett lakása, kocsija, nyitott egy szép üzletet.

Szexpláza plázacicák privát castingon, Orsulitz Rita: Orsulitz Rita erotikus modell szexképek és videó a Szexplázában itt, privát baszás képek itt.
– Én úgy vesztettem el a szüzességem, hogy nem láttam pornófilmet. Az előző, 21 éves barátom már akkor pornót nézett, amikor még elélvezni sem tudott. Szerinte ez az oka annak, hogy számára sarkosan elvált a szex és az intimitás. Vagy ahogy ő mondta: a pornószex és a szerelmes szex. Elég durva, amiket csajokkal csinált- rátaposott a fejükre, megalázta őket, tárgyként tekintett rájuk. Számomra ez nagyon ijesztő volt, az volt a félelmem, hogy hiányérzete lesz, mert velem nem élheti ki azt, amit a pornóban lát – mondja az amatőr adult színésznő.

– A forgatáson nem akarok meglepetéseket és így biztos, hogy a durva dolgok hamarabb előkerülnek. Mert a durva dolgok – legalábbis amik számomra azok, ennél a korosztálynál nem számítanak annak.

        

Szexpláza backstage pornóképek: Ha tetszenek Rita (Oryca művésznéven) plázacica castingján készült képek, vagy a többi plázacica, akkor a teljes tagi tartalom mellett megnézheted Rita castingján készült több száz fotót, seggbedugást és mélytorkos szopást, szájbaélvezős videóval. Privát castingról videók itt.

Töltsd le a plázacicákkal készült a 25 DVD film összes jelenetét, ahol ő is és a többi lány is szerepel mindenféle pornó jelenetben! Jelszó kérése és Belépés.

Online szexpiac

Az online szexpiaci, hangsúlyozottan virtuális élvezetet nyújtó szolgáltatás lényege, hogy a felhasználó emelt díjas sms-ben belépési kódot igényel az oldalhoz kapcsolódó sms szolgáltatótól, amelynek segítségével internetről letöltheti az erotikus tartalmat a számítógépére. A erotikus tartalom tekintetében jelenleg többféle modell van a piacon: lopott tartalom ingyenesen, lopott tartalom pénzért, jogtiszta tartalom pénzért, és jogtiszta tartalom ingyenesen, illetve mindezek vegyesen. Két évvel ezelőtt indult meg az a folyamat, hogy a rengeteg illegális tartalmat szolgáltató kis pornóoldalak egy része fizetőssé vált, ugyannakkor mára három-négy nagy cég kezébe került a piaci forgalom döntő hányada.

516.JPG515.JPG514.JPG513.JPG512.JPG511.JPG510.JPG472.JPG471.JPG470.JPG469.JPG468.JPG467.JPG466.JPG465.JPG464.JPG463.JPG462.JPG461.JPG460.JPG459.JPG458.JPG457.JPG456.JPG455.JPG454.JPG453.JPG452.JPG451.JPG450.JPG449.JPG448.JPG447.JPG446.JPG445.JPG444.JPG443.JPG442.JPG441.JPG440.JPG439.JPG438.JPG437.JPG436.JPG435.JPG434.JPG433.JPG432.JPG431.JPG430.JPG429.JPG428.JPG427.JPG426.JPG425.JPG424.JPG423.JPG422.JPG421.JPG420.JPG


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

A potencianövelők által elért merevedés tartós és többszöri

Hogy mennyire hatásosak a potencianövelők, nem tudni pontosan, akik megveszik, nem dicsekednek azzal, hogy a [...]

A nők egyik kedvence a tojás vibrátor, ismerd meg te is!

Mi az a vibráló tojás, a klitorstimulátor (vibrátortojás, vibrotojás, vibrogolyó). A vibráló tojás egy kis [...]

A LEGJOBB SZEXSHOP érdekel?

Ha erotikus terméket keresel, akkor felmerül a kérdés, hogy hol szerezd be. Szexboltokból is elég [...]

Szexuális termékek ajánlója pornósítva, Intim Shop Budapest

Szexuális termékek és segédeszközök ajánlója, Intim Center belvárosi szexshop üzlet és online webshop Budapest, Károly krt. [...]