Miss Universe versenyen transznemű is indult

Indulhat a transznemű szépség a Miss Universe versenyen Kanadában. Egy korábbi döntést felülvizsgálva Donald Trump, a Miss Universe globális szépségverseny birtokosa úgy döntött, hogy mégis indulhat a kanadai megmérettetésen az a Jenna Talackova, akit férfiból operáltak nővé.
A magas, szőke szépség 19 éves korában esett át nemváltoztató műtéten, és hivatalos papírjai szerint már nőként él. A most 23 éves Talackovával a múlt héten közölték, hogy nem indulhat a szépségversenyen, mert nem “született nő”.
A kanadai Miss Universe szervezői döntésükkel kapcsolatban arra hivatkoztak, hogy a versenyző – akit amúgy beválogattak a 65 fős döntő mezőnyébe – hamis adatokat közölt jelentkezési lapján, amikor úgy nyilatkozott, hogy nőnek született.
A 23 éves jelölt ügyvédhez fordult, jogi képviselőjével együtt kezdeményezte, hogy a nemzetközi szépségkirálynő-verseny törölje el azt a kitételt, amely megköveteli a résztvevőktől, hogy “született nők” legyenek. Ez a feltétel Talackova ügyvédje, Gloria Allred szerint “elavult, előítéleten, félelmen és sztereotípiákon” alapul.

Az ügy nagy visszhangot keltett Kanadában és az Egyesült Államokban, aminek nyomán Donald Trump, a Miss Universe Organization tulajdonosa úgy határozott, hogy Talackova indulhat a szépségkirálynő-választáson, amelynek végső felvonását Torontóban tartják május 19-én.
– Addig, amíg eleget tesz a nemek elismeréséről szóló kanadai követelményeknek – és, miként tudjuk, azoknak megfelel -, Jenna Talackova szabadon részt vehet a Miss Universe Canada megmérettetésén – fogalmazott Michael Cohen, Donald Trump különleges tanácsadója. Egyúttal tolmácsolta Trump jókívánságait Talackovának.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Ezek a legjobb férfi vágyfokozók a potencianövelők garmadájából

Szerek a férfiak potenciájának növelésére! Potencia gyógyszer azt jelenti, hogy a férfi potencia külső jogorvoslat [...]

Boom Boom extra erős potencianövelő az Intim Centerben kapható, rendelhető! Budapest, Károly krt. 14.

A potencianövelő szerek használata minden olyan férfi számára ajánlott, akik a szexuális életük javítására törekszenek, [...]

A BDSM szex, minden amit tudni lehet kezdőtől a haladóig

Mi is az a BDSM? Igen, ezt a kérdést sokan és sokszor felteszik. Van, aki [...]

A kemény péniszért potenciatippek, több libidó és jobb szex!

A magyar férfiak 20 és 65 év között potenciazavarral küzdenek 35-55 % között. A potenciazavar [...]