Titkánő castingon szex afférban

A pasi elég fáradtnak tűnt, gondterhelten jegyzetelgetett, amikor beléptem. Leültetett, de még írt egy ideig. Fel sem nézett, miközben megkérdezte, hogy hányan várnak még odakint. Már senki, válaszoltam. Ekkor nézett rám, alaposan végigmért. Nagyon jó pasi volt. Fiatal, jólöltözött, szemüveges, éppen az esetem. Mit tagadjam, rögtön arra kellett gondoljak, hogy milyen lehet az ágyban. Érzetem, hogy én is tetszem neki, több se kellett hozzá, hogy felébredjen bennem a vadászösztön. Végigvettük az alapkérdéseket, hogy hívnak, hol dolgoztam eddig, miben vagyok jó, stb. Ezután jött az elmaradhatatlan gépelési gyakorlat. Leültem a gép mellé, a srác pedig mellém állt. Diktált. Halál izgalmas szöveg, németül kellett bekérni egy műszerre árajánlatokat. Nem akartam fukarkodni a látnivalóval, a blúzom felső gombjait első adandó alkalommal szétnyitottam. Láttam, hogy veszi a lapot, elég volt az arcára nézni, édes kis mosolya mindent elárult, de ha további bizonyítékokra volt szükségem, akkor még az egyre domborodó nadrágjára is vethettem egy pillantást… A teljes történet itt olvasható.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

A legjobb szexshop a budapesti Intim Center, ez az első az országban

Első szexbolt Budapesten az INIM CENTER. Ha az első számú szexuális boltot keres Magyarországon, akkor [...]

A szex és szexuális segédeszközök haladó változásait az INTIM CENTER 32 éve követi

A szex és szexuális segédeszközök komoly változásait az INTIM CENTER 30 éve követi! Cikkünkben a [...]

A potencia fokozásához így növelhető a vágy és az erekció

Korral is jár a nemi vágy és tesztoszteronszint csökkenése. A libidó, a tesztoszteron többségében fiatal [...]

Anál és prosztata izgatók pasiknak az intim webshop kínálatában

Nem csak a nők szeretik használni a játékokat az ágyban. A modern férfiak sem szégyenlősek [...]