Krasznai Tünde élete baszás és dal, a Szexplázában is pornózott

Krasznai Tünde jelentkezett a népszerű magyar tehetségkutatóba, az az X Faktorba. Érdekes és erőteljes hangszíne miatt beválogatták a mentorházba, ahol sikeresen vette az akadályokat, ug,anis bekerült a 25 év felettiek csapatába, Geszti Péter mentoráltjaként. Csapattársai Danics Dóra és Bozsek Márk voltak. Nem meglepően kiskora óta foglalkoztatja a zene, régebben iskolai rendezvényeken szerepelt, főként népdal és pop kategóriában, amiket meg is nyert. Az iskolakórus után végül 21 évesen igazi zenekarba is elhívták vokálozni.

Jenny-Noel-Krasznai-Tunde

A későbbiekben a jazz műfajjal ismerkedett meg, ugyanis lehetősége volt híres jazz zenészekkel is megismerkedni. Budapesti kkávézókban elég gyakran megfordult koncertezgetni, majd végül visszaköltözött szülővárosába. Krasznai Tünde élete, pornó és éneklés. Linkek szex és életrajz itt olvasható.

Ezek után még rövidebb ideig erősítette a Michael H. boo Band zenekart is. A jelenleg 25 éves énekesnő szabadidejében szívesen fotózgat, emellett otthon van a filmek és a művészetek világában is.

Az X Faktorban a mentorok egyik kedvence volt, szinte mindig pozitív kritikákkal illették egyedi hangszínét és előadásmódját. A versenyt végül harmadikként fejezte be, a finálé előtt alulmaradt a legjobb csapat, a By The Way illetve a győztes, Danics Dóra ellen. 2014 októberétől szerepelt a Celeb vagyok, mints ki innen nevezetű valóságshow-ban. 2015-ben versírással és elmélkedéssel töltötte idejét az interjúk alapján, valamint újra előkerült a pornós múltja, mely kapcsán pert is indított.

Krasznai Tünde amatőr pornó a producerrel

DSC05105.JPGDSC05111.JPGDSC05113.JPGDSC05134.JPGDSC05181.JPGDSC05190.JPGDSC05208.JPGDSC05216.JPGDSC05229.JPGDSC05239.JPGDSC05255.JPGDSC05263.JPGDSC05268.JPGDSC05272.JPGDSC05277.JPGDSC05283.JPGDSC05285.JPGDSC05289.JPGDSC05292.JPGDSC05298.JPGDSC05324.JPGDSC05326.JPGDSC05344.JPGDSC05346.JPGDSC05362.JPGDSC05386.JPGDSC05391.JPGDSC05392.JPG

Az X-Faktor idején közismertté vált pornós múltja miatt kerülik a férfiak Krasznai Tündét (25). A korosztályába tartozóak megijednek tőle, ezért Tünde úgy döntött, társkeresés helyett most inkább a karrierjére összpontosít.
– Talán még nem jött el az életemben az az időszak, amikor lehorgonyozhatok valaki mellett, úgyhogy most a munkámra kell koncentrálnom. Érdekes, mielőtt szerepeltem volna az X-Faktorban, könnyen ment az ismerkedés, szinte lépten-nyomon belebotlottam valakibe, és nyomultak rám a férfiak. Aztán ismertté váltam, beleértve a múltamat is, és minden megváltozott. Pedig én ugyanaz a nő vagyok, mint azelőtt, mégis bátortalanabbul állnak hozzám a férfiak – magyarázta a Vasárnapi Blikknek KrasznaiTünde.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Potencia nélkül nem egészséges a férfi

Az orvostudomány már régóta tudja, hogy a tesztoszteron termelés jelentős lassulása figyelhető meg a szervezetben [...]

A pénisz ha szex közben lágy lesz mit kell tennie egy férfinak?

Miért puha a pénisz, ha egy férfi nemileg izgatott? A gyenge erekció komoly problémát jelent [...]

Barátnőm szexshop bevásárlása

Kiteszem a lábam pár napra, és amikor hazajövök az én drága kishúgom egy nagy halom [...]

Szexelj kutyapózban és dugj vibrátort vagy dildót a nő fenekébe

A kutyapóz nem szerelmes testhelyzet az ágyban. A férfiak nagyon szeretik, hiszen kicsit lehet olyan, [...]