2,7 milliót kaszálnak Dubajban a magyar kurvák

Tíz nap dubajozás 2,7 millió forintot hozhat a konyhára azoknak az ismert és kevésbé ismert hazai szépségeknek, modelleknek, celebeknek, szépségkirálynő jelölteknek, akiket a dúsgazdag megrendelők kiválasztanak. Hogy pontosan miként is kerülnek ki lányaink, arról egy népszerű transzszexuális előadó mesélt, aki maga is vett már részt castingon.

“Egy lány tíz napos turnusért tízezer eurót kap teljesen tisztán, és természetesen az utazás és a kint tartózkodás teljes költsége is a vevőt terheli. Én is terveztem, hogy kimegyek, de végül azért nem jött össze az út, mert jelenleg még férfi személyazonosságom van, amit ugye a határon azonnal kiszúrnak. Be sem engednek az országba, mert nyilvánvaló az utazásom célja. Ha ősszel megkapom az új személyazonosságomat, biztosan szerencsét próbálok” – nyilatkozta az Új Ásznak Amanda Elstak, aki szerint a túl feltűnő szépség nem jelent előnyt a kiutazásnál.
“A helyzet az, hogy minden szó igaz, ami a dubajozással kapcsolatban megjelent mostanában. Én is azzal a körrel tudtam volna kiutazni, akik szóba kerültek. Kint tobzódnak a hazai celeb csajok. Van kint egy bácsika, aki az itthoni közvetítővel áll kapcsolatban, de ha sikerül valahogyan megkerülni a magyar felet, akkor többet lehet hazahozni, mivel itthon előre leszedik a sápot. Ha egy ismert nő kijut tíz napra, azután leghamarabb fél év múlva kap ismét lehetőséget, hiszen szinte az összes európai országból folyamatos a kiutazás, és egyfajta forgóban működik a rendszer. A lényeg, hogy minél fehérebb bőrű legyen a lány, mert a vendégek számára az jelenti az egzotikumot. Fontos az is, hogy a kiutazáskor slamposan kell kinézni, mert a túl szép és jólöltözött lányok azonnal gyanút keltenek a határon” – mesélte a részleteket a transzszexuális Amanda. Forrás: Stop.hu


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Kicsi a péniszed és nagyobb farkat szeretnél?

Mi a teendő, ha kis péniszed van? A farok mérete növelhető? A test és a [...]

A női potencianövelőkről, ha csökken a libidó

Amikor szóba kerül a vágyfokozás témaköre, akkor általában a férfiak azok, akik szeretnének tenni a [...]

Szexi ajándék szeretett partnerednek intim shopból

Szexajándékok férfiaknak és nőknek! Az erotikus játékok ajándéktárgyak formájában is vannak, amelyek tökéletesek ajándéknak egy [...]

Két lány közötti partnercsere, avagy mit motivál a dildó

Két lány között az úgynevezett férfi és női szerepek szinte kizárólag partnerfüggőek. És úgy cserélgetik [...]