Jó pénzért pornózó magyar lányok a Szexplázában szopnak, basznak

Az evolúciós pszichológia elmélete és a hozzá kapcsolódó kísérletek eredménye az az álláspont, hogy a nők nem fogékonyak a pornóra.
Azonban sok kísérletet mutatja, hogy a pornóklipeknek a gentitáliák hőmérsékletére tett hatásánál nem mutatkozott jelentős különbség a nemek között. A Northwest egyetem pedig egyenesen arra jutott, hogy éppen a nők azok, akik fogékonyabak nyílt szexualitásra, mert a férfiakkal ellentétben, rájuk orientációjuktól függetlenül, minden pornó hatott.

A kívülállók azt képzelik, hogy csillagászati összegeket keresnek azok, akik felnőttfilmezésre adják a fejüket. A Szexpláza elárulja, hogy valójában mekkora összeget kapnak a pornósok, és hogy min múlik a fizetés növekedése.

A Szexplázában pénzért pornózó magyar lányok. A lányok dugása és szopatása a Szexplázában, így szex Plázacicák lettek. Rendesen megkapják a faszt a pinájukba és a seggükbe és a gecit nyelni kell. Lányok itt: 1 2 3 4 5. Privát castingon is megbaszott lányok itt – 25 pornó DVD magyar szereplőkkel, töltsd le most.

Külföldön alapvetően egy nő 1000 dollár (kb. 280 ezer Ft) körül keres egy jelenettel, egy férfival. Ha egy nővel forgat, akkor 700-800 dollár (197-225 ezer Ft) körüli összeget tehet zsebre. Ez az összeg 10-20 százalékkal lehet magasabb vagy alacsonyabb attól függően, hogy ki az illető, vagy éppen ki az ügynöke. Az első anális szexért többet kaphat, vagy ha először szerepel négy vagy öt férfival.

Ilyenkor 2000 (562 ezer Ft) és 6000 dollár (1 millió 688 ezer Ft) között is mozoghat a fizetés. Akkor is többet kaphat a színésznő, ha először forgat fekete férfival. Ez rendkívül sértőnek tűnhet azoknak, akik kívülállók, de ez ennél sokkal bonyolultabb. Arról is beszélt, hogy talán ez az egyetlen olyan terület, ahol eleinte a nők jobban keresnek a férfiaknál, de a pasik igyekezettel hamar felzárkózhatnak.

Az új magyar pornós lányok: Lukács Viktória, , , , , , , , , , , , , , Rusznyák Judit, , .
Pornós lányokat videókon basszák, szopatják, alázzák, ezt itt megnézheted. A Szexplázában forgatott szexmunkák casting bemutatkozó fotógalériái:

 Kép  Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép  Kép Kép Kép Kép KépKép  Kép KépKép  Kép  Kép Kép Kép Kép Kép    

A pornóban a nők éppúgy érzékenyek ezekre az ingerekre, mint a férfiak, tehát biológiailag éppúgy alkalmasak ezeknek az ingereknek a feldolgozására, mint a férfiak, ebben nincs nagy különbség. A különbség inkább abban van, hogy a férfiak a mindennapokban nagyobb erőfeszítéseket tesznek az ilyen helyzetek elérésére, kiaknázására, keresik az ilyen stimulusokat. Kedvüket lelik az ilyen típusú lapok olvasásában, az ilyen jellegű szórakozóhelyek látogatásában, ez a viselkedési repertoárjuk része. Persze sok tényező közbeszólhat, lehetséges, hogy ami a különbséget illeti, itt egy évszázados női elnyomatásról van szó, illetve arról, hogy az ilyesmi a nők számára nehezebben hozzáférhető.

Szexpláza pornózó lányok bemutató oldalak: Tibauth Mercédesz, Indi Katalin, Tálos Nikolett, Papp Beáta, Molnár Klaudia, Molnár Ágnes, Lévai Edina, Killy Ilona, Hortobágyi Mónika, Garbacz Alexandra, Fügedi Erika, Zubik Xenia és Bíró Anna, Bíró Anna, Zubik Xenia, Danika Csilla, Számpor Kitti, Vilmos Katalin, Verőczi Lili, Varga Beáta, Szántó Márta, Pásztor Anett, Kállai Éva, Farkas Ildikó, Csajbók Katalin, Dobi Beáta, Rólik Kamilla, Kindlinger Júlia, Tomcsák Kriszti, Varga Beáta, Szántó Márta, Pásztor Anett, Kecskeméti Éva, Kállai Éva, Farkas Ildikó, Bucsás Beatrix, Ódor Márta, Kiszner Melinda, Harnal Anikó, Solymosi Edit, Dr Balogh Emese, Mártha Ágnes, Kalanics Anita, Ulakics Krisztina, Kozma Nikolett, Fazekas Johanna, Újj Anita, Tomcsák Krisztina, Müller Mónika, Csontos Tímea, Miskó Erika, Horváth Andrea, Juhász Emma, Müller Mónika, Pongó Nóra, Alács Veronika, Bene Kitti, Horváth Nikolett, Badics Adrienn, Miszlay Barbara, Sándor Titanilla, Kindlinger Júlia, Hornyák Viktória, Horn Melinda, Miszlay Barbara, Horn Melinda, Kővári Enikő, Pállai Edit Kitty, Magyar Andrea, Szűcs Andrea, Molnár Klaudia, Sándor Titanilla, Palkó Gabriella, Darányi Renáta, Pasztorniczky Zsuzsanna, Velits Eszter, Kalanics Anita, Garbacz Alexandra, Herpai Tamara, Hécz Norma, Antal Annamária, Déri Laura, Pongó Nóra, Puskás Eszter, Szalai Alexandra, Fókási Katalin, Ziegler Nikoletta, Alács Veronika, Velits Eszter, Veress Szilvia, Márkus Petra, Nagy Petra, Márkus Petra, Kozma Mónika, Horn Melinda, Hankó Bernadett, Feka Georgina, De Viktória, Tóth Kriszta, Balla Edit, Mazurek Melinda, Alács Veronika, Kolcsár Tünde, Balogh Zsanett, Blényesi Anna, Bene Kitti, Bankó Adrienn, Bérczes Veronika, Ziegler Nikoletta, Antal BrigittaFekete Lilla, Németh Katalin, Sándor Titanilla, Simay Annamária, Horn Melinda, Mülller Niki, Danka Angelika, Mészáros Dóra, Müller Nikolett, Pikert Ivett, Koroknai Júlia, Pállai Kitty, Badics Adrienn, Kindlinger Júlia, Solymosi Edit, Mecseki Anett, Gómán Julianna, Hornyák Viki, Simon ÁgnesBaráti Éva, Vígh Tarsonyi Bernadett, Puskás Eszter, Kenesei Rita, Pálinkás Anett, Pikert Ivett, Baumgartner Ágnes, Solymosi Edit, Cseke Orsolya, Farsang Kinga, Gémesi Mónika, Csík drienn, Csóka Evila, Orsulitz Rita, Veres Mariann, Tóth Krisztina, Németh Zsuzsanna, Magosi Andrea, Nagy FatimeBaranya Beatrix, Kolcsár Tünde, Medgyesi Bernadett, Horváth Niki, Málnási Réka, Nagy Brigitta, Sándor Titanilla.

magyar_pornosztarok_szexplaza

A pornóról a tények azt mutatják, hogy a nők nagy része – persze itt is van egy egyéni szórás – egyszer-kétszer belenéz egy ilyen pornós lapba, és aztán többet nem érdekli őket, a férfiak meg tömegesen veszik kezükbe. Amikor nők számára csináltak ilyen lapokat, akkor is az derült ki, hogy azokat inkább a férfi homoszexuálisok vásárolják.

Lányok: Adorján Dia, , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , Bata Tünde, , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , .

szexplaza_amator_pornozo_magyar_lanyok

, , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , Kovács Aliz, , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , Sluk Judit, , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , Köves Mártha, , , , , , , , , , , , , , , , , , , Berényi Barbara, , , , , , , , , , , , Varga Gyöngyi, , , Wiesler Edina, Soti Anita, Köves Márta, Óhidi Zsuzsanna, , , , , , , , , , , , , , , , , Bíró Timi, , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , .

Magyarországon nagyon nehéz pénz tekintetében általánosítani, a rutinosak többet, a kevésbé rutinosak, a kezdők kevesebbet keresnek, de 50 ezer forintnál kevesebbet nem szoktak kapni a lányok. Drágító tényező az anál, a dupla behatolás és a hagyományos szextől eltérő jelenetek vállalása.
Az általános az, hogy a szereplők jelenetenként kapják a pénzüket. Régebben sokszor előfordult, hogy egy sztárral volt cégeknek exkluzív szerződésük, de ma ez már nem divat, mert nincs igazán idő kinevelni nagy sztárokat.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

A popsidugó férfiaknak és nőknek is nagy élvezet, Legyen análkúpod neked is!

Sokan, akik szeretnék diverzifikálni szexuális életüket, szexboltokba mennek. Az intim üzletek játékok széles választékát kínálják, [...]

Budapesten az INTIM CENTER szexshop a legjobb, a Károly krt. 14. sz. alatt a félemeleten

Magyarországon az első és legjobb szexbolt a Budapesten az INTIM CENTER szexshop a Károly krt. [...]

Ha merev pénisszel a teremtő isten akarsz lenni, szex előtt dobj be egy potencianövelőt

Problémás erekció esetén ne kockáztass, ne égesd magad a nő előtt soha. Mindig legyen nálad [...]

Szereti a vibrátorát Márkus Petra a pornóforgatáson is

Szereti az online sexshopban is kapható vibrátorát a szép szemű modell. A csiklóizgató vibrátorát otthon felejtette Márkus [...]