Boróka Bolls nem pornózik, de Madison Parker nyomja!

Ricardo Solival most, hogy kiengedték őt a franciák, egészen hosszan tudtunk beszélgetni. Ez az interjú második része. Ricardót ugyebár Boróka Bolls producereként és élettársaként ismertük meg, de azóta sok víz folyt le a Szajnán. A börtönben töltött idő alatt a lányok szétszéledtek, s ettől az ügytől függetlenül Boróka Ballsról az a hír járja, hogy már nem pornózik. Vele ellentétben Madison Parker vadul űzi az ipart, időközben nemzetközi sztárrá vált.
Ugyan Ricardo Soli az, aki megteremtette a magyar pornóipar számára Boróka Ballst, inkább a pornóbige teljesítményének köszönhetően vált ismertté a menedzser neve. (Tehát nem Soli volt csaja Balls, hanem Balls expasija Soli.) Már ha nem vesszük a számításba azt a botrányát, ami idén januárban tört ki, amikor is Solit aktuális nője, Juliette Shyn mellől rángattak ki a rendőrök és adtak át a francia hatóságnak. A vád nemzetközi bűnszervezetben elkövetett emberkereskedelem volt.

madison_parker

Soli végül hazajött, az ügynöksége elúszott, és azokról a csajokról is már csak hallomásból értesül, akiket ő fedezett fel. Mint például Balls, akivel egy ideig együtt is éltek. Ugye emlékeznek, ő az a pornós, aki állítólag szűzen csöppent bele az iparba – vagyis félig-meddig, hiszen ártatlanságát még a legelső forgatás előtt elveszítette a film producerével, feltehetőleg magával Solival.
Az egykori menedzser a juj.hu-nak elmondta, hogy egy-másfél éve nem tartja a kapcsolatot a lánnyal, de úgy véli, Balls a barcelonai sikere óta végleg kiszállt a szexiparból. Hozzátette, volt csaja soha nem escortozott, legalábbis soha nem találtak róla az interneten hirdetést. Ezzel szemben másik üdvöskéje, Madison Parker – alias Zsanett, akinek kicsi a melle és szereti, ha megkötözve dugják – kőkeményen nyomja, és az egyik legkeresettebb pornós lett Európában. Amúgy most épp Amerikában dolgozik, ahová egyre több cseh és magyar lány megy ki egy-egy jól fizetett dugásért a kamerák előtt.
Soli elmondta, hogy nem akar elejébe menni a dolgoknak, de úgy érzi, a tömeges „kivándorlás” miatt még meggyűlhet a csajok baja az amerikai hatóságokkal. És ő már csak tudja.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

A celebek is használnak vibrátort, ha szükségük van rá

Kiakadt a ValóVilág plázacicája VV Dya, hogy szexshopban kapták lencsevégre. Nemrégiben került napvilágra az a fotó, amelyet [...]

Fétis szexet kedvelő barátnő

A fetisiszta lányt szeretnél? Ha Te nekiállsz a neten fétis szexet kedvelő lányt keresni és mondjuk [...]

Női vágyfokozók rendelése vagy vásárlás az INTIM CENTER szexboltból

A nők blogja is írja, hogy a női vágyfokozók, vagy más néven női potenicanövelők rendelése [...]

Top nemi szexjátékok amit férfiak és nők kedvelnek

A mi kultúránkban még mindig nem szokás túl sokat beszélni a szenvedélyről. De azok az [...]

1 thoughts on “Boróka Bolls nem pornózik, de Madison Parker nyomja!

  1. Pingback: Madison Parker magyar pornószínésznő | Olimpiq.com szex innováció

Hozzászólások lezárva.