Debreczeni Zita szülinapja sok pénzbe került

Sztárparádét varázsolt szerelme harmincadik születésnapjára kedvese. Debreczeni Zitát fényes partival köszöntötte fel, legbecsesebb ajándéka a két Vastag fiú fellépése volt.
Gáláns ajándékkal lepte meg párját születésnapján milliárdos kedvese. Debreczeni Zitát, aki a múlt héten töltötte be a harmincat, a Nobu étterembe vitte el a szerelmes milliárdos, aki előző párjának, Bódi Sylvinek műjégpályát adott. A szusivacsora azonban csak szerény felvezetés volt. Zitának ugyanis fényes partit is rendezett párja, ahol a fő attrakció az ünnepelt két kedvence, Vastag Csaba és öccse, Tomi fellépése volt. Egyébként is hemzsegtek a sztárok a partin, többek között Tóth Gabi, Sári Évi, Zimány Linda, Dukai Regina, valamint Gáspár Laci emelte az est fényét.
– Nagyszerűen éreztem magam egész este. Örültem, hogy eljött Tóth Gabi, aki egy évvel ezelőtt nemért rá, sőt, még énekelt is egy kicsit. A legnagyobb meglepetés számomra a Vastag testvérek voltak. Óriási X-Faktor-rajongó voltam, és Takács Nikolas mellett nekik szurkoltam leginkább – számolt be a partiról a modellből lett fotós, Debreczeni Zita, aki a Sugarbird divatmárka ruhájában jelent meg.
– Nem tudtam arról, hogy ott lesznek. Olyannyira nem, hogy a fellépésük előtt órákig rejtegetni kellett őket előlem, nehogy idő előtt lelepleződjön a meglepetés – nevetett boldogan Zita, akinek kedvencei három dalt adtak elő.
A Vastag testvérek nem akartak hinni a fülüknek, amikor megtudták, hogy velük szeretné meglepni párját a sikeres vállalkozó.
– Először azt hittük, rendes fellépésre hívnak, aztán amikor kiderült, hogy ajándéknak szánnak, csak ültünk és hitetlenkedve meredtünk magunk elé. Nem gondoltuk, hogy ennyire szerethetnek minket. Tomi viccesen megkérdezte, hogy masnit kössünk-e magunkra – mosolygott Csaba. – Sajnos csak arra maradt időnk, hogy felköszöntsük, elénekeljünk néhány számot, és váltsunk vele pár mondatot, aztán indulnunk kellett egy másik fellépésre – tette hozzá az X-Faktor győztese.
További Debreczeni Zita erotika, bulvár: Debreczeni Zita fotózást tanul – Debreczeni Zita és Zimány Linda jótékonykodnak – Kibékültek Kedves Feri ágyasai, Bódi Sylvi és Debreczeni Zita – Debreczeni Zita, Dukai Regina és Zimány Linda meztelenül – Debreczeni Zita és Kedves Feri – Debreczeni Zita szexképek – Bódi Sylvinek volt arab barátja, de sosem szexelt pénzért – Bódi Sylvi hírek, képek, videó – Dukai Regina Playboy – Dukai Regina, Zimány Linda, Horváth Éva és Bódi SylviDukai Regina – Dukai Regina meztelen – Zimány Linda FHM vetkőzős retró képek – Zimány Linda alapítványnak adta a segélyt – Zimány Linda nem szarozik felveszi a segélyt – Zimány Linda gátlástalanul mutogatja meztelen testét – Zimány Linda meztelen fotózás verk videó – Zimány Linda meztelenül pucsít – Zimány Linda meztelenül pucsít – Dukai Regina, Zimány Linda, Horváth Éva és Bódi Sylvi – Debreczeni Zita, Dukai Regina és Zimány Linda meztelenül – Zimány Linda kihagyta volna a pornóvideót – Zimány Linda pucérkodás után műsort vezetne – Dukai Regina, Zimány Linda, Horváth Éva és Bódi Sylvi modellek – Zimány Lindának semmi sem elég, még segélyt is kell neki – Bikucsunáj Horvát Évát döntené meg – Horváth Éva meztelen képek FHM magazin – Horváth Éva megfenyegette Colin Farrellt – Horváth Éva: prostit akartak belőlem csinálni Dubaiban!


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Sexshop vagy szexshop? Mindegy, az INTIM CENTER az első és legjobb az országban!

Sexshop vagy szexshop? Mindegy, az INTIM CENTER legyen az mert az a legjobb! Ha internetes [...]

Vibrátorokkal szexel a két pornós Szlanicska Szilvia és Vásárhelyi Bianka

Leszbikus szex, vibrátorokkal szereti egymást a két szép lány. Sokak fantáziáját birizgálja, hogy milyen lehet leszbikus lányok szexuális élete. Mit csinálnak, [...]

Pénisznövelés, pénisznagyobbító eszközök és szerek természetes anyagokból

Sok férfi elégedetlen nemi szervének méretével. A pénisz hosszát és vastagságát célzó eljárások két főbb [...]

Szexshop Budapesten a legjobb az INTIM CENTER

Az emberek intim szórakoztató dolgokat sokat vásárolnak. A budapesti szexüzlet és online szexbolt és szexwebshop [...]