Hajdú Péter, Berki Krisztián és Kamarás Iván jártak Kapócs Zsóka pinájában

Berki Krisztián, Hajdú Péter és Kamarás Iván lyuksógorok, mindhárman dugták Kapócs Zsókát. A sikkasztással vádolt volt Fradi-vezér beszélhetett volna Hajdú Péternek az összebalhézásáról a hooliganses Tóth Tibivel, de nem tette, inkább a Fradit és a nőket elemezték. Aztán összekacsintottak, amikor kiderült, hogy abból a négy nőből, aki megvolt Berkinek, egyet Hajdú is letesztelt.

A lyuksógorok beszélgettek Berki eljegyzéséről is, mert mint kiderült, a pletykákkal ellentétben mégsem cserélte le menyasszonyát Mester Bea modellre… A teljes cikket itt olvashatod el.

Kapócs Zsóka életrajza

Kapócs Zsóka 1979 február 19.-én született Sopronban.Gyerekként dzsesszbalettozott, steppelt és modern táncokat táncolt. Az elsõ modelliskolába 1994-ben iratkozott be, ekkor még mint pályakezdõ vállalt fotózásokat ismertebb cégeknek. Az 1998-as évben a Miss Universe Hungary szépségversenyen a döntõbe jutott, ezt követõen pedig három versenyen is hazavihette a legszebbnek járó díjat. A fotózások, a modellkedés és a televízió után a színészet iránt kezdett érdeklõdni, így a 2004-es év nagy fordulatot jelentett számára, jelentkezett a Színmûvészeti Egyetemre.

A tanulás után ismét a televíziózással próbálkozott, Frei Tamás és csapata kiválasztotta egy mindennap jelentkezõ magazinmûsorba, ami azóta sem indult el. A nagy várakozásban az RTL Klub behívta egy válogatásra, így került a Szombat Esti Láz mûsorába, amit a rádiózás váltott fel a Danubiuson, a Reggeli Csiliben. Ennek oka, hogy egy rádiómûsorban megjegyzést tett a homoszexuálisokra, ezért Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója kirúgta a mûsorból és a csatornától.

Elsõ lemeze Karády dalok címmel 2009. októberében jelent meg. Néhány dolog a lemezről.

A Karády-dalok mellett található egy, a kor és a lemez hangulatának megfelelő vadonatúj felvétel, amely Gyarmati István tehetségét dicséri, és kifejezetten Zsóka számára készült. Talán az album varázsereje is ebben rejlik: régi dalok a múltat idézve, mégis a jelenben, a jelenkor titokzatos hangján felcsendülve. A korongon Karády Katalin dalai stílusukat, hangulatukat megőrizve, ám a modern stúdió technológia alkalmazásával készített felvételek hallhatók, egy sejtelmesen búgó női hang, egy zongora, valamint basszus és dob kíséretében.

Hosszú éveken át együtt élt Kamarás Iván színésszel, majd öt év után szakítottak. Jelenleg Habony Árpáddal a miniszterelnök legbizalmasabb személyes tanácsadójával randevúzik.

Modelliskolái
1994 – Nemzetközi Divatstúdió
1998 – Sütő Enikő Modelliskolája

Versenyei
1998 – Miss Universe Hungary (döntő)[2] 2000 – Queen Of The World magyarországi döntője (I. helyezés)[3] 2001 – Miss World Hungary (I. helyezés)
2006 – FHM 100 Bombázó (I. helyezés)

Munkái
1997 – Modellkedés itthon (Adidas, Bleifrei, Metro, fürdőruha-, fehérneműkatalógusok)
2000 – Szépségversenyek
2001 – Szatelit TV „Rúzs” című esti erotikus műsorának társműsorvezetője Havas Henrik mellett
2002 – TV2 Promo Sapiens műsorvezetője
2006 – Szombat esti láz műsorvezetője
2006 – Danubius Rádió Reggeli Csili műsorvezetője

A cikkben szereplő személyek: Bódi Sylvi, , , , , , Kamarás Iván.

Mi van most vele

Szépségkirálynőként ismerhette meg az ország, ám ma már egy teljesen hétköznapi foglalkozást űz Kapócs Zsóka. Az egykori modell-színésznő régi hobbijával keresi a kenyerét: most, hogy szinte mindenki karácsonyi lázban ég, adventi koszorúkat készít és értékesít.

Amellett, hogy szenvedélyes lakberendező, a virágkötészetet is kitanulta Kapócs Zsóka. Új vállalkozásába tavaly, a koronavírus-járvány miatt kezdett bele, ám rengeteg energiája ráment: sokszor enni is elfelejtett, és sokat fogyott. Mosonmagyaróváron nyitott üzletet.

Nem idén jött [az adventi koszorúkészítés], hanem tavaly, amikor jött a pandémia. Külföldieknek csináltam luxuslakásokat, márciusban befejeztem, ami volt, és nem jött új [munka]. Mondom, úristen, de ráérek, nem tudok semmit se csinálni. Kimentem a virágpiacra. Valahogy megint lett kedvem adventi koszorút készíteni, mert ezt egyszer már próbáltam, de azt nem komolyan, csak magamnak. Elkezdtem összerakni a bütyköket, és azóta fenekestül felfordult az életem. Eddig is volt dolgom, de most, hogy még a lakásdekorációk készítése még hozzácsapódott a lakberendezéshez meg a rendezvény-dekoráláshoz, így most már teljes az életem – mesélte a TV2 Mokka című reggeli műsorának riportjában Kapócs, hozzátéve, egyik-másik koszorú elkészítése rengeteg időt vesz igénybe.

Rettenetesen élvezem, és amit nem a színpadon élek ki, azt kiélem a lakberendezésben és ezekben a kis tárgyakban. Ez annyival jobb, mint a lakberendezés, hogy még mindig előbb kész van, mint egy lakás. […] Itt viszont, nekiállok, és ha azt mondom, hogy én ma addig nem állok fel, amíg ez készen nem lesz, megszületik valami – mondta az egykori modell-színésznő, aki arról is említést tett, hogy vasárnap általában annyi dolga van, hogy elfelejti meggyújtani az első gyertyát a koszorún. Sőt: amióta ezzel foglalkozik, elmondása szerint nincs saját adventi koszorúja.

Tudta?
Kapócs Zsókát 1998-ban ismerte meg az ország, amikor a Miss Universe Hungary döntőjébe jutott. Nem sokkal ezt követően legszebbnek járó koronát később három magyar szépségversenyről is elhozta. 2001-ben a Miss World világversenyen is képviselte hazánkat. A szépségversenyek után a televíziózás és a színház felé fordult. Műsorvezetőként a Szombat Esti Láz és A Dal 2012 című műsorokban is láthattuk. Évekig a Budapesti Operettszínház, a Thália Színház és a SZINDRA társulat darabjaiban játszott. Kisfiának, Borisznak 2018-ban adott életet. Szerepeit 2019-ben adta vissza, mert lakberendezéssel szeretett volna foglalkozni.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Pároknak milyen szexshop játékok jók?

A szexuális élet felfrissítése és izgalmasabbá tétele érdekében sok párnak szüksége lehet némi újításra és [...]

Szexshop áruválasztékát teszteli a nő, ez a munkája

Az Intim Center szexshop Budapest weblapjának szexkellék blogján olvasni lehet egy szexshop teszter nőről, és [...]

A szexbolt webáruházának árujai azonnal megvásárolhatók az INTIM CENTER sexshop üzletben

Ha a webshopunkban kapható szexkelléket személyesen szeretnéd megvásárolni, akkor a budapesti szexshop üzletünkben megveheted, minden [...]

Nem lehet baj a merevedéssel ha van jó potencianövelőd

A potenciával kapcsolatos problémák minden férfit aggasztanak, különösen reproduktív korban. A potencia probléma azonban annyira [...]