Kui Beatrix pornó és casting a Szexplázában

A radikális feministák érvelését mindent megtesznek azért, hogy ellehetetlenítsék a pornósok megélhetésük és hírneves karrierjük színterét. Ezzel persze a saját részükről esélyt sem adnak annak, hogy a pornóipar olyan irányba fejlődjön, amit maguk is el tudnának fogadni.

Élhetőbb, nőbarátabb irányba, hogy egyszer talán anyák, nagyanyák büszkén gondolhassanak vissza fiatalkori döntéseikre megbecsült munkájukra. Talán Kui Bea élete is ez lesz.

kui-beatrix-pornos

Kui Beatrix magyar adult színésznő a Szexpláza pornófilmjeiben szerepel. Kui Beatrix sex casting után szexfim forgatásban alakított. Az egyik bemutató galériája itt látható, a teljes pornós anyag tagoknak itt található.

A szexmunkások érdekei feletti feminista aggodalom normális körülmények között teljesen alaptalan. A pornófilmek (törvényes keretek között dolgozó) szereplőit büntetőjogi felelősség terheli, ezért csak azok jelenhetnek meg az adott forgatáson, akiknek friss, az egészségi állapotuk kifogástalan voltát bizonyító teszt van a birtokukban. Ha tudatában vagyok annak, hogy például HÍV pozitív vagyok, és egy szexuális aktussal megkockáztatom, hogy valakit megfertőzzek, az jogilag minimum gondatlan veszélyeztetésnek minősül.

imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com

A filmforgatáshoz kötődő jogi szabályozás azt írja elő, hogy az ilyesmi a lehető legteljesebb mértékben kizárható kell legyen. Szabálykövető magatartás mellett a pornófilmforgatás problematikája jogilag megoldott kérdés. Védelemre nem a hivatásos modelleknek van szükségük, ők nem is nagyon kerülhetnek olyan helyzetbe, hogy ez kérdéses legyen. A professzionális pornózás nem tartogat efféle veszélyeket. Nem erőszakolnak meg senkit, nem gázolnak a szereplők jogaiba, se a felső, se az alsó polcon.

Minek is, önként jelentkezőből egyiken sincs hiány. A feministák kiszolgáltatottságról beszélnek, a pornószakmában dolgozó nők kiszolgáltatott helyzetéről, lealacsonyítá- sáról és elnyomásáról. Ez nem lehet célravezető megközelítés; ha előfordulnak is visszaélések, ez az általánosítás biztosan nem segít. Maguk alá tepernek, mi? Senkinek nem tűnik fel, hogy mindig is ki voltunk szolgáltatva egymásnak? A férfi a nőnek, a nő a férfinak.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

A csiklóizgató vibrátorok a női élvezés kulcsai, a legjobbak az Intim Centerben kaphatók

A csikló a női nemi rendszer része. Valójában közös szerkezete van a férfi taggal, és [...]

A LEGJOBB szexshop érdekel? Az INTIM CENTER az Astoriánál, ez a tuti!

Az Intim Center elsőként az országban 1989-ben nyitott és azóta üzemel. A további szexáru-üzletek az [...]

Unatkozó nő az Intim Center szexshopban vásárolt masszírozó vibrátorral elégíti ki magát

Unatkozó háziasszonynak a maszti jár az eszébe. Nem teketóriázik sokat, az INTIM CENTER online szexshopban [...]

Pénszgyűrűk, vibrátoros csiklóizgatós potenciagyűrűk a legjobb szexshopból

A péniszgyűrű igazából nem más, mint egy szexkellék a szorító gyűrű nem orvosi változata. Magyarországelső [...]