Lévai Adrienn szex, pornó és escort

A Bors ugyanakkor rábukkant egy érdekes tényre, amely szerint az egyik jelenleg is tárgyalási szakban lévő prostiper vádiratában is az szerepel, hogy a csinos modell már 5-6 évvel ezelőtt is vállalt munkát külföldön. Az ügyészség dokumentációjában a 2. vádpont 66. bejegyzése szerint a vádlott „2009-2010. év folyamán Lévai Adriennt kiközvetítette Franciaországba azzal, hogy ott nyújtson szexuális szolgáltatást arab személyek részére. Hát ez szép!
– Sokáig Spigiboy Dj-vel és csapatával járkáltam nyuszis bulikba, fotózkodni az emberekkel, mint közönségdíjas nyuszilány. Aztán egy kissé elegem lett abból, hogy csak leiszom magam és odaállok egy molinóhoz. Ekkor mondtam hogy ettől többet szeretnék azoknak nyújtani, akik érdeklődnek irántam és eljönnek egy buliba. A dj szakma régen is vonzott, és mivel eléggé muzikális beállítottságú ember vagyok nagyon szerettem volna csinálni. Kértem segítséget Spigiéktől, hogy tanítsanak meg zenélni – nyilatkozik a sziliknmellű Adrienn Levi a DJ pályafutásának kezdeteiről.

adrienne-levi-levai-adrienn-meztelen-nude

Magyar playmate Lévai Adrienn erotika itt, szex és pornó bejegyzések itt olvashatók. A képen pucsít Lévai Adrienn pornóvideó alább:

– Én már anyum hasában is Halász Judit koncertekre jártam. Ő nagyon fontosnak tartotta a zenét, így nem csoda, hogy semmilyen sport sem érdekelt hiába próbáltak beírtani balettre, rock and roll-ra vagy társastáncra. Hét éves koromtól zeneiskolába jártam heti két alkalommal zongoráztam, kétszer pedig szolfézs órákra jártam délutánonként. Első vizsgámra saját kis szerzeményemmel mentem el. Egész gyermekkoromban csak a zene és a rajzolás volt ami lekötött, ezért is csodálkoztak a szüleim amikor 19 évesen belevágtam a modellszakmába, hiszen sosem érdekelt ez a világ – mondja Lévai Adri a zenéről.
A Freeones mint pornó sztárt említi: Adrienn Levi is a Porn Star from Hungary. She was born in Budapest on December 20, 1985. She is listed on FreeOnes since 2009 and is currently ranked 379th place.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

A legjobb szexshop az INTIM CENTER nyitva 33 éve, de jópár szuper szexbolt van még

A budapesti szexshop az Intim Center, az Astoriánál a Károly krt 14. sz. alatt található. [...]

Csak kemény pénisszel lehet kukorékolni az ágyban

Puha pénisszel, vagy félárbócon lévő farokkal nem lehet dugni. Csak kemény pénisszel, hosszan tartó merevedéssel [...]

Dildó, műfarok szex Krisztin Laura és Alács Veronika leszbikus lányokkal

A Szexplázában dildó szex szép leszbikus lányokkal. A Szexpláza online szexshop változatos dildó műpénisz választékából [...]

A nők egyik kedvence a tojás vibrátor, ismerd meg te is!

Mi az a vibráló tojás, a klitorstimulátor (vibrátortojás, vibrotojás, vibrogolyó). A vibráló tojás egy kis [...]