Magyar celebek, akik nem emlékeznek arra, hogy pornóztak

Sok nő szeretné felejteni a múltját, de az Internet nem engedi. A Való Világ harmadik szériájának egyik szereplője, Pandora volt az első celeb, akiről kiderült a pornós múltja.

A szemmel látható bizonyítékok ellenére viszont Németh Judit sokáig tagadta, hogy bármilyen ilyen jellegű filmben szerepelt volna. Aztán az internet sorra tartogatta a meglepetéseket, és rendre kerültek elő különböző médiahírességekről a videók.

Van, aki azóta sem vállalta be a múltját, és van, aki eleinte nem csinált ebből problémát, karrierje alakulása miatt viszont a későbbiekben kínossá vált az a bizonyos sötét folt a múltban. És van, aki számára a soft pornó nem meríti ki a pornográfia fogalmát.

nemeth-judit-pandora-segglyuka-megbasznadPandora
A sort az RTL Klub egykori valóságshow-főszereplője kezdte, aki a Való Világ harmadik szériájában költözött a villába 2004-ben. Németh Judit, alias Pandora szelencéjét sem bízták a véletlenre: az akkor huszonegy éves lány aktfotózásáról szóló híreket – amiket maga Németh Jutka sem tagadott – a VV3 honlapján reklámozták, de biztos, ami tuti, azért a szövegbe azt is odabiggyesztették, hogy az erotikus képek az interneten mindenfelé megtekinthetők.
Innen már csak pár kattintás, és „véletlenül” előkerültek a Samantha, Vicky, Judit Nemyo és Pandora művésznevekkel fémjelzett filmek, amelyek valódisága ellen a lány eleinte kézzel-lábbal tiltakozott. Végül csak bekövetkezett a nagy beismerés pillanata, bár a mese úgy szólt, hogy csupán egy forgatásról volt szó, azt is kényszer hatására tette, és a felvételek manipulálásának köszönhetően került több film is a piacra.

maria_bellucci_szalontai_mariaSzalontai Ágnes
A Bár 2.0 óriásmellű szereplőjének Superfucker című alkotására] egyik olvasónk hívta fel a figyelmet, amit először Szalontai Ágnest az escort-ügyéhez hasonlóan egy szimpla tagadással próbált volna elintézni, ám a Viasat ráébresztette, hogy csak hülyét csinálna magából. Így jött a nagy beismerés pillanata, majd a Pandoráéhoz hasonló sztori: ő csak aktfotózásra ment – mert a szülei éppen váltak –, ahol leitatták, bedrogozták, és egy gruppen lett a vége.
Na meg, hogy egyszeri és vissza nem térő alkalomról volt szó. Aha, csak másnap előkerült a casting felvétel, aminek tanúsága szerint a zsenge korban lévő Szalontai mindössze csak tök béna volt, de semmiképp nem részeg vagy drogos. És hogy az egyszeri alkalom is cáfolva legyen, két leszbikus pornó is  napvilágot látott az egyik pornórendező tarsolyából. A Superfucker című film ide  kattintva megnézhető.)

kocsis_orsolya_meztelenKocsis Orsolya
Akik végigkövették a 2005-ös playmate-verseny közönségdíjasának pályafutását, legelőször akkor nyerítettek fel röhögve, amikor az augusztusi CKM címlapképe kapcsán az egyik napilap rendkívül gátlásos csajnak állította be Kocsis Orsolyát.
A lány ugyanis akkorra már évek óta terpesztgetett különböző pornómagazinokban Kocsis Orsi, azaz Claudia és Kimberly Zeller névvel is.
Úgy tűnik viszont, hogy a mára már komoly divatkarrierbe kezdett Kocsis számára ciki lett a múltja, megkeresésünkre ugyanis egy videót vallott be, amin csak úgy csinál, mintha belenyúlna a bugyijába és maszturbálna, pedig nem. Az általa említett felvétel viszont teljes egészében felkerült a XNXX nevű pornóoldalra, a több mint 13 perces jelenet közepétől viszont lekerül az a bugyi, és szó sincsen benne szimulált csiklóizgatásról, igaz, nem egy hard műfajról van szó. Azóta pedig egy szex casting videó is megjelent az interneten.

kelemen-anna-kelly-lennox-neven.pornozikKelemen Anna
Kanna sokáig nem győzte hangsúlyozni, hogy neki sok minden belefér, kivéve a pornózást, aztán egyik pillanatról a másikra neki is előkerült a casting felvétele, majd a Cathy Moore pornószínésznővel folytatott leszbi jelenete, egy gruppen is napvilágot látott, és a Camping Extreme-ben nyújtott alakítást is az ő számlájára írták.  Kelemen Anna az explaymate meggyőző érvvel nyilatkozott, mint mondta, ha pornózott volna, azt elmondaná, hiszen eddig is bevállalós csajnak ismerhette meg az ország. “Felőlem azt írnak rólam a bulvárlapok, amit akarnak, mert az csak jót tesz a karrieremnek, ha szerepelek bennük. Nekem továbbra is szükségem van a bulvárlapokra, úgyhogy nem fogok lázadozni, hogy ne írjanak rólam hazugságot” – tette hozzá.

levai-adrienn-pinajaLévai Adrienn
Az Erotika Parádé és Pornó Oszkár Gála háziasszonya tavasszal még nem tűnt szívbajosnak, és bevallotta, hogy évekkel korábban mindenféle dildókat dugdosott a puncijába a kamerák előtt, vagy ahogyan ő fogalmazott: soft erotikázott. A jelenetek igazából nem érdekeltek minket, nem jártunk utána. Az interjú megjelent, történetünk hősnője pedig mindaddig nem emelte fel a szavát a vibrátorozás ellen, míg egy másik cikkünkben pornósztárnak nem lett minősítve. Lévai Adrienn ezek után felháborodva fordult az egyik internetes magazinhoz:
– Azt hiszik rólam, hogy pornósztár vagyok, tegnap is ezt írta rólam a Velvet nevezetű lap, pedig még egyáltalán nem szerepeltem ilyen filmben. Nem tudom, hogy lehet ilyen hülyeséget kitalálni. Biztos csak a látogatottságot akarják velem növelni – nyilatkozta dühösen, mindazok ellenére, hogy ő maga volt az, aki visszaigazolta, és megjelenésre méltónak találta az irományt.
Később aztán jöttek az olvasói levelek, mostanra pedig egész gyűjteményünk van mindenféle oldalakról, hiszen elég csak a csaj nevét a keresőbe beírni, a Google tucatszámra köpködi ki a jobbnál jobb  felvételeket. Főleg, ha mondjuk Lévai Adrienn pornójaihoz Andryana Bunnyként keres rá az ember és az Eurobabeindex is itt jegyzi munkásságágt. Nézze meg  Ön is! Forrás: Velvet,

kocsis-orsolya-vetkozik-meztelenre


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Péniszgyűrű férfiaknak erekció tartásra

https://intimcenter.hu/index.php?route=product/list&keyword=peniszgyuruA Szexpáza sex shop péniszrevalók közt, egy dizájnos darabok található. Így is nevezzük: erekciónövelő péniszgyűrű! A [...]

Szexshop áruk férfiaknak, nőknek és pároknak az Intim Center szexshopból

A legjobb magyar szexshop online webáruház termékkínáló! Ha mind a két félnek örömet okoz a [...]

Szexshop üzletben tuti hogy találsz ajándékot

Ha itt egy névnap, születésnap, karácsony, vagy egyéb alkalom, a közelsége miatt, már személyes vásárlást [...]

A nyúl vibrátor szexjáték, a nőket a mennyországba repíti

A nyúl vibrátor híres arról, hogy egyszerre stimulálja a hüvelyt és a csiklót, sőt néha [...]