Már a kamaszok is durván szexelnek

A pornófilmek hatására a kamaszok szélsőségesebb dolgokat vállalnak a szexben, mint a szüleik. Az internet miatt hiábavaló a tiltás.
A szüzességüket őrzik, de az orális vagy anális szexet a kamaszok természetesnek tartják. A szülők tehetetlenek, mert a szexuális iránymutatást átvette az internet. A felmérések szerint a kiskamaszok már hatodik- hetedik osztályban barátkoznak a szexszel.
“Amit látnak, kipróbálják, mert a modellkövetés erős náluk, még ha nem is értik, hogy mi ez” – mondja Baky Ildikó gyermekpszichológus. “A gyakran váltogatott kapcsolatok felszínesebbek, az érzelmek nem olyan erősek, s – talán éppen a pornófilmek miatt – gyakran előfordul, hogy kipróbálják az orális vagy az anális szexet. A filmek még azokra is hatással vannak, akik egyébként nem érdeklődtek volna a szex iránt” – hívja fel a figyelmet a jelenségre a szakember.
Salamon Attiláné általános iskolai igazgató a szülők felelősségét hangsúlyozza.”Nekik kellene gondoskodni arról, hogy a gyerek ne jusson hozzá ilyen oldalakhoz az interneten vagy a tévében. A dolog ezzel együtt is nehéz. Amikor előzetesben egy pornóforgatás kulisszatitkairól mutatnak részletet valamelyik adón, azt a szülő nem tudja megakadályozni” – vélekedett az igazgató, aki hozzátette: a szülőnek bizalmi viszonyt kell kialakítania a gyerekeivel. Persze tény: ebben a témában gyakran nem a szülőt vagy a tanárt keresi meg a kérdéseivel a gyerek. Forrás: Bors


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Itt az új kúraszerű potencianövelő az Alpha Man a király

Alpha Man potencianövelő és immunerősítő, rendelés vagy személyes vásárlás. A sikeres Boom Boom alkalmi szedésű [...]

Dugtad már a farkad péniszpumpába?

Mindannyian láttunk az interneten egy hirdetést: “Hogyan lehet növelni a péniszt 10 cm-rel SMS és [...]

Szexárut Postapontokra is rendelhetsz az Intim Center szexshopból

Nincsenek korlátok, az Intim Center szexshop online webáruházunkból, nagy termékkínálatból választhatsz. A részletes leírás megkönnyíti [...]

Potencianövelőkben gyógyszerek hatóanyagai is találhatók

A nemi szervek zavara számos összetett ok következménye, amelyek a szervezet működésének zavaraihoz vezetnek. A [...]