Metzker Viki megint megmutatta

metzker_vikiA disc jockey Metzker Viki (23) sokak örömére újra levetkőzött, a szexis fotók a tegnap megjelent Playboyban láthatók. A dj. legutóbb három éve mutatta meg bájait a magazinnak, azóta elmondása szerint megkomolyodott, ezt pedig, szerinte, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy szőkéről barnára váltott.
– Külsőleg a hajszínemen látszik leginkább, hogy érettebb lettem – magyarázta a szépség. – Az elmúlt időszakban próbáltam felnőni a feladathoz, hogy minél jobban tudjam képviselni a magazint. A zenei pályafutásomat már a magazin előtt elkezdtem, de mégis azt gondolom, hogy nekik köszönhetem azt, hogy szinte az egész világot bejártam már. Talán Brazília az egyetlen hely, ahol még nem zenéltem. A nyuszis újság csapatára mindenesetre úgy tekintek, mint a második családomra” – árulta el Metzker Viki, aki azt is elmondta, hogy habár a playmate címet nem nyerheti el akárki, mégis érdemes próbálkozni.
– Azt gondolom, ha egy lányon látszik, hogy lelkileg és külsőleg is egyben van, akkor bátran pályázhat erre a címre, hiszen a legfontosabb a kisugárzás. Ugyanúgy lehet esélyes az, akin minden természetes, és az is, akinek már van egy-két szépészeti műtéte” – tette hozzá a dj., aki remélhetőleg nem utoljára mutatta meg idomait a magazinnak.
Metzker Viki szexképek, hírek, bulvár: Metzker Viki Dj és modell egy divatcég arca lett – Metzker Viktória videó és képek – Metzker Viki melleivel búcsúzik az FHM – Keleti Györgyi és Metzker Viki kurtizánok fotózása – Dundika, Hornyák Hajni fénykorában – Playmate választás lesz


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Sikeres női nemi vágyfokozók

Teljesen természetes, ha valakinek időnként nincs kedve a szexhez. Egy-egy nehéz nap után előfordul, hogy [...]

A sex shop vásárlás már életünk mindennapi része lett, íme a legjobb szexshop

Fedezze fel a legújabb felnőtt játékokat, fehérneműket és újdonságokat felnőtt boltunkban. Prémium termékválasztékunk biztosan örömet [...]

A pasimnak a potencianövelőtől végre rendes merevedése volt

A pasimnak mostanában durván kőkemény merevedése, tartós erekciója van, és én is felizgulok csak egy [...]

Ha potenciazavarod van beszélj a partnereddel

A szakértők egyetértenek abban, hogy a merevedési zavar (a továbbiakban: ED) kettő problémája. Az embernek [...]