Pirelli naptárban Mihalik Enikő

mihalik_eniko_terry_richardsonnal_enyelegMég csak 22 éves, máris olyan munkák vannak Mihalik Enikő mögött, mint a tavalyi Gucci-kampány, Vogue-címlap, amelyek a magyar modellek számára szinte elérhetetlenek. A békéscsabai lány 14 évesen állt először a kifutón, majd pár évre rá megnyerte az Elite Model Look hazai szépségfelfedező versenyt. Arca és nádszálvékony alkata hamar ismertté tette, egymás után kapta a jobbnál jobb munkákat, világmárkák arca lett. Kiköltözött New Yorkba, ahol a szerencsesorozata tovább folytatódott, és most olyan lehetőséget kapott, amit csak a nagyon befutott modellek: bekerült a Pirelli-naptárba.
– Ez egy kivételes dolog a lányoknak és a fotósoknak is, nagyon örülök neki – nyilatkozta Enikő, aki a másik 10 lánnyal Brazíliában, a természetesség témakörben fotózkodott. – Ezt a naptárt nem lehet kapni kereskedelmi forgalomban, csak a kiemelt ügyfelek kapják meg, minden évben egy adott témát dolgoz fel, félmeztelen lányokkal. A feltételük az volt, hogy egyikünk se legyen átszabva, nem lehetnek drága ruhák és smink. Fantasztikus volt! Olyan névsorba kerültem be, mint Cindy Crawford, Gisele Bünd­chen, Heidi Klum, Sophia Loren, Hilary Swank. A lányok nagyon kedvesek voltak, még Orlando Bloom barátnője, Miranda Kerr is, akivel jókat nevettünk!  
Mihalik Enikő modellpálya kezdetek: 1987-ben, május 11-én született Békéscsabán. Nem álmodozott arról, hogy modell lesz belőle, de 15 éves korában bevásárlás közben megszólították, és innen már ment minden, mint a karikacsapás. 2002-ben a magyar Elite Model Look versenyen első helyezést ért el, a nemzetközin negyedik lett. A Visage Management azonnal szerződést kötött vele.
Karrier: Castingok és kisebb munkák következtek, majd nem sokkal később már Párizsban és Milánóban dolgozott. Ahogy befejezte a középiskolát, New Yorkba költözött, hogy minden energiáját a nemzetközi karrier felépítésének szentelje. Igazából 2006-ban futott be. Olyan hirdetési kampányokhoz kérték fel, mint a Gucci, vagy a Retro reklámok, valamint i-D és V magazin címoldalakon pózolt. Abban az évben Chanel divatbemutatón lépkedett, majd a következő évtől jöttek a többiek: Giorgio Armani, Byblos, Balmain, Christopher Kane, Derek Lam, Elie Saab, Nicole Miller, Max Azria, Monique Lhuillier, Jill Stuart, Donna Karan, Jason Wu, Kenzo, Givenchy, Emanuel Ungaro. Szerepelt a Szex és New York moziváltozatában is. A divatbemutatón ő a második lány, aki a kifutón lépdel. Akadt egy kis malőr is a forgatás alatt – ahogy lelépett az emelvényről, megbotlott egy lámpában, és ráesett Sarah Jessica Parker színésznőre.
Magánélet: Nem sok ideje van, egyre több munkát kap, így örül, ha pihenhet. Szívesen utazgat, és van kint a szabadban. Szereti New York forgatagát, de Békéscsaba nyugalmát is. Ahogy lehetősége van rá, hazautazik a családjához, barátaihoz és szerelméhez, Müller Krisztiánhoz. Hobbi: pihenés, online kártyajátékok, hosszú séták, kirándulás
Pirelli naptár képek sztárokkal


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

A legjobb potencianövelők Budapesten: webshop és potencia bolt minden nap nyitva!

A modern világ úgy van megtervezve, hogy a stressz a mindennapi élet szerves része: aggodalom [...]

Fontos a nagy pénisz, de nem annyira mint hiszed

A nagy pénisz sok férfi vágya,  ezért a pasik leggyakrabban azt kérdezik meg a szexológusoktól, [...]

Az INTIM CENTER szexbolt és online szexshop tisztességes vállalkozás

A 30 éve nyitva tartó bolt és a régóta működő webáruház és több mint százezer [...]

Ezek a legjobb potencianövelők férfiaknak, rendelés és bolt

Ha növelni szeretné a szexuális hatékonyságot, és álmait szeretné adni partnerének, akkor a megfelelő helyre [...]