Pucér képeit mutogatta Kiszel, míg a lánya kórházban volt

Pár perccel a Frizbi felvétele előtt kapta a hírt Kiszel Tünde, hogy kislánya, Kiszel Donatella egy véletlen baleset miatt úgy beverte a fejét az iskolában, hogy agyrázkódást szenvedett, ennek ellenére nem mondta vissza az interjút, sőt nyugodtan röhögcsélt.

Kijött az iskolából, majd nyom nélkül eltűnt egy 13 éves fiú Zalaegerszegen – Már a rendőrök is keresik Fehér Norbert Istvánt

– Felhívtam az iskolát, ahol elmondták, hogy Donatella és egy fiú iskolatársa véletlenül egymásba szaladtak, Donatella elesett, és a fejét is nagyon beütötte. Szóltam a nővéremnek, aki azonnal odament az iskolához, most éppen a röntgen eredményére várnak.

Az előzetes vizsgálatok alapján úgy tűnik, hogy a lányomnak agyrázkódása van – mondta a Blikknek Kiszel Tünde, aki ennek ellenére végtelen nyugalommal ülte végig a felvételt, és nevetgélt Hajdú Péterrel azokon a fotókon, amelyeken egykor meztelenül állt modellt.

Kiszel Tünde Donatellája online szépségversenyt nyert!

Kiszel Tünde Lánya, Hunyadi Donatella lett a mai nap lánya a Vas Népe Online oldalon, aki előtt nem ismeretlen a pózolás, hiszen nyert már modellversenyt és videoklippben is szerepelt nemrég.

A galériában egyébként meglehetősen felnőttesen pózol a sminket viselő lány. A versenyre elvileg jelentkezni kell, és nyeremény is jár, viszont a regisztrációs lapot csak 18 év felettiek tölthetik ki, így még az is elképzelhető, hogy Kiszel Tünde lánya különleges elbírálás miatt lehet a mai nap szépe, és sajnos a nyereményt sem találtuk meg az oldalon.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Így növelhető a potencia, és stabilizálható az erekció

– Mivel növelhető, fokozható a potencia? – hangzik a gyakori kérdés. Több okból is keresettek [...]

Ha merev pénisszel a teremtő isten akarsz lenni, szex előtt dobj be egy potencianövelőt

Problémás erekció esetén ne kockáztass, ne égesd magad a nő előtt soha. Mindig legyen nálad [...]

Szexshop áruk férfiaknak, nőknek és pároknak az Intim Center szexshopból

A legjobb magyar szexshop online webáruház termékkínáló! Ha mind a két félnek örömet okoz a [...]

Vibrátor kisokos, jól válassz és így használd

A legjobb erotikus termékek online áruháza lehetőséget ad arra, hogy online vásároljon bármilyen szexuális játékkal, [...]