Ryan Giggs, a Manchester United labdarúgója szexelvonóra megy

Szexbotránya után Ryan Giggs, a Manchester United veterán labdarúgója megígérte feleségének, hogy szakember segítségét kéri, és bevonul egy szexelvonóra, hogy együtt tartsa a családot – értesült a The Sun angol bulvárlap. A 37 éves walesi focistáról április végén derült ki, hogy hét hónapon át megcsalta feleségét, Stacey-t egy korábbi walesi szépségkirálynővel és egy valóságshow-hőssel, Imogen Thomasszal.
Amikor épp elcsitult volna a vihar, júniusban kiderült, hogy Giggs az öccse feleségével, Natashával nyolc éven át folytatott viszonyt, ezt maga a sógornő mondta el a The Sunnak, mert nem tudta elviselni, hogy a focista életében a feleségén és rajta kívül volt egy harmadik nő is.

Az angol napilap legfrissebb híre szerint a házaspár mégis együtt maradhat, hiszen a veterán labdarúgó megígérte 32 éves feleségének, hogy szakember segítségét kéri, és bevonul egy klinikára szexelvonóra. “Ryan nem élné túl, ha elveszítené a feleségét és a két gyermekét. Stacey szerint a férje beteg, és meg kell gyógyítani, ezt Ryan is elismerte, bármit megtenne, hogy együtt tartsa a családot” – mondta a The Sunnak a feleség egyik barátja.
Az angol bulvárlap korábban azt is megírta, hogy Giggs 250 ezer fontot (75 millió forint) ajánlott öccsének, Rhodrinak, hogy ne nyilatkozzon az ügyről semmilyen újságban. Az angol sajtó szerint sógornője, a 28 éves Natasha az elmúlt években nemcsak Giggsszel feküdt le a Manchester Unitedből, hanem Dwight Yorke, Phil Bardsley és Danny Simpson ágyában is megfordult. Forrás: Origo.hu


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Sexshop Budapest, Károly krt-i üzlet és online webáruház ajánlója

Sexshop Budapesti üzlet Intim Center Astoria és online webáruház ajánlója. Régen az volt a közfelfogás, hogy akiknek [...]

Merevedési zavarnál doktornő segít potencianövelő szerekkel

A merevedési zavar jelentős kényelmetlenséget okoz az ember életében, és rontja az életminőséget. A patológia [...]

A potencia a férfi koronája, fontos a szükséges péniszhosszúság és vastagság a szexhez

A merevedési zavar minden életkorban, még fiatalon is megjelenik. Ma ez a probléma minden országban [...]

Unatkozó nő az Intim Center szexshopban vásárolt masszírozó vibrátorral elégíti ki magát

Unatkozó háziasszonynak a maszti jár az eszébe. Nem teketóriázik sokat, az INTIM CENTER online szexshopban [...]