Szabó Zsófit milliárdos kufircolja

szabo_zsofiHelikopter is bevet az udvarlásban a Jóban Rosszban bájos színésznőjének egy titokzatos lovag. A milliárdos mindent megtesz azért, hogy szédítse Szabó Zsófi fejét. Őszintén megsajnáltuk Szabó Zsófit, aki hétről hétre újabb utakat választva próbál meg betörni a hazai ismertségbe, celeb akar lenni. Milliárdos vállalkozó csapja a szelet Szabó Zsófinak – értesült a Bors. A TV2 csinos színésznője a hétvégén a gyulai Várfürdőben járt, ahol Hajdú Péterrel szerepelt a Frizbi Roadshow-ban. Már az sem volt semmi, ahogy megérkezett. A jelenlévők arra lettek figyelmesek, hogy egy helikopter ereszkedik le a várkertbe. De nemcsak a légi jármű rotorja csapta a szelet Zsófinak, hanem a fedélzeten tartózkodó üzletember is, aki mellől a lány kikászálódott.
Később két férfi társaságában végigbarangolta a várat, majd a termálfürdőben ejtőzött. A Bors információi szerint az egyikük a helikopter pilótája volt, a másikuk viszont az a gáláns úriember, aki mindenáron szeretné elrabolni Zsófi szívét. A férfiről az feltételezhető, hogy igen jó anyagi körülmények között él. Az ifjú színésznő talán nem is tudja, de a vállalkozó állítólag nős ember, ezért különösen figyel arra, hogy ne jelenjen meg róla kompromittáló fotó. Telefonos megkeresésünkre sem kívánt reagálni, de szerencsére a cserfes színésznő közlékenyebb volt:
– Nem titok, hogy az utóbbi időben többen is udvarolnak nekem – nyilatkozta szemérmesen a fiatal színésznő. – De egyelőre nem tudok tartós kapcsolatról beszámolni, mert nem könnyű a szívembe férkőzni. Tetszik, hogy el akarnak varázsolni, de még keresem az igazit. Ki tudja, talán hamarosan meg is találom – mondta sejtelmesen a színésznő. Szóval ha akarjuk, ha nem beindult a celebgyár, Zsófikáról egyre több hír lesz.
További celebhírek: Pléjmétek akarnak lenni a modell ribikMészáros Dóra azt hiszi ingyenjegy jár neki – Liptai Claudiának bejön a nyilvános szex – Görög Zita pucér a Bazilika előtt – Aktmodellnek jelentkező magyar sunák


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Vibrátorral is szexel Balogh Zsuzsa és Márkus Petra

Az erotika szakma hamar felkapta a szexshop üzletekben kapható különféle szexkellékeket. A rendező ehhez a [...]

Prosztata masszázs szexshopban kapható eszközzel a legjobb

A prosztata masszázs elsajátítása, segédeszköz használatával. Ha a nő szeretné masszírozni a prosztatát, ebben a [...]

Pénisznövelés, pénisznagyobbító eszközök és szerek természetes anyagokból

Sok férfi elégedetlen nemi szervének méretével. A pénisz hosszát és vastagságát célzó eljárások két főbb [...]

Sexshop ajánló szexuális segédeszközökből

Sexshop ajánló szexuális segédeszközökből. Ha szexshop erotikus kellékről bővebb információt szeretne kapni a termékről akkor [...]