Szexbabát csináltatott halott barátnője mintájára

elethu_gumibaba_szexshopEgy üzletember nem tudott belenyugodni szerelme halálába és 15 ezer fontért elkészíttette élethű mását.
Az ötvenéves férfi fényképek tucatjait terítette a szexbolt vezetője elé, amikor azzal a kéréssel fordult hozzájuk, hogy készítsék el tragikus körülmények kötött elhunyt szerelme mását. 18 hónapot kellett várnia, hogy kezébe vehesse áhított klónt, amelynek titániumból készült csontvázát az élő ember bőréhez hasonló anyaggal vonták be, és az ízületei is mozgathatók. Az arcvonásai a legapróbb részletekig megegyeznek az eredetivel, a haja pedig valódi hajból készült.
A világon a legdrágább baba, amit valaha eladtunk – mondta Diego Bortolin, az észak-olaszországi szexshop vezetője. – Biztos vagyok benne, hogy egy tragikus történet áll a háttérben. A lány valamilyen balesetben halhatott meg, amelynek a férfi is résztvevője volt. Ez csak amolyan megérzés, de az üzletben a többiek egyetértettek velem. A vevőnek forradások voltak az arcán és a kezén – mondta Mr Bortolin. Amikor elővette a hölgy fényképeit, könnynek szöktek a szemébe – tette hozzá a tulaj. – Amikor házhoz vittem a babát, láttam, hogy a lakásban mindenfelé a fiatal nő fotói hevernek. A megrendelőnek még a lélegzete is elállt, amikor kicsomagoltam elvesztett szerelme mását.
További Szexshop cikkek: Szexbabával úszás – Szexmunkások tréningeztek – Szexshop választék, hüvely és análgolyó füzér videó – Szexshop dolgok, az Intim Center tükrében – Prosztatamasszázs tudnivalók a nődnek – Csiklóigatós péniszköpeny – Szexhop választék, pillangóbugyi videó – Vegyél a nődnek egy felcsatolható vibrátort ha bátor vagy – Lindsay Lohan vibrátort nem vihetett a börtönbe – Hogyan használd a vibrátort – Intim Center – Több ezer szexkellék, eszköz és DVD film


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

A legjobb szexshop a budapesti Intim Center, ez az első az országban

Első szexbolt Budapesten az INIM CENTER. Ha az első számú szexuális boltot keres Magyarországon, akkor [...]

Ez a szexbolt évtizedek óta segít helyrehozni a párkapcsolatokat

A kapcsolat felfrissítéséhez menjetek el egy szexboltba, mondja a pszichológus. A szerelem nem örök, egy [...]

Péniszgyűrű férfiaknak erekció tartásra

https://intimcenter.hu/index.php?route=product/list&keyword=peniszgyuruA Szexpáza sex shop péniszrevalók közt, egy dizájnos darabok található. Így is nevezzük: erekciónövelő péniszgyűrű! A [...]

Egy jó potencianövelő és bízhatsz a péniszedben, kemény lesz a szex alatt

Ha már elpuhultál szex közben, lankadt az erekció esetén ne kockáztass, ne égesd magad a [...]