Szexi Thai diáklányok

thai_lanyokMár megint felbukkant a thaiföldi örökzöld téma, ezúttal a Nation szólaltatta meg a két legtekintélyesebb thai egyetem rektorát, akik egybehangzóan fújták az ismert dallamot, az oktatási miniszter helyettes pedig buzgón bólogatott helyeselve. Hogy mire? Hát arra, hogy a thai diáklányok túl szexik. Minden egyes iskolásnak kötelező az egyenruha Thaiföldön, ám időről időre aggódni kezdenek az illetékesek, hogy kérem, kérem, több tiszteletet szeretnénk az egyeteknek, főiskoláknak, mert azért az tűrhetetlen, hogy a thai iskoláslányok előszeretettel viselnek rendkívül rövid szoknyát, két számmal kisebb inget, hogy rendesen feszüljön, mindezt pedig képesek megtetézni egy magas sarkú papuccsal és cipővel is! A Chulalongkorn University éppen ezért kampányt indít a tisztességes és thai_iskolaslanyoktisztelettudó öltözködésért, a Thammasat University pedig azt szeretné, ha ugyanezért a célért kormányzati kampány is indulna. Természetesen egy ilyen hírt nem szabad fellőni megfelelő illusztrációk nélkül, ezért turkáltam egy kicsit a neten. Ha valakinek nem elegendő a fotó, akkor itt és itt még akadnak újabbak. Vagy éppen a Miss Slimming szépségversenyt, ahol a képek láttán nehéz elhinni, hogy hova kéne még fogyniuk. A korrektség kedvéért azért illendő hozzáfűznöm, hogy volt szerencsém néhány thai egyetemen megfordulni, s biztosan láttam már a városban megszámlálhatatlan diáklányt egyenruhában. A többség azért egyáltalán nem öltözik kirívóan. Sőt. A thai kultúra és tradíció része az alapvetően szemérmes viselkedés, ezért is okolják most az illetékesek a szupersztárokat és tévéshowkat a rossz példa mutatásáért. Másrészt, a kép azért is csalóka, mert a netes képgyűjteményekben és magazinokban csinos, szexis lányokat látni, akik gyakran modellek, vagy modellkednek. Az autós show-kon prettyként dolgozó lányok is szinte kivétel nélkül egyetemisták. Na most ez a jéghegy csúcsa, hiszen azért nem minden thai lány olyan, hogy az ember feszülős blúzban és miniszoknyában szeretné látni őket. Akadt itt is éppen elég átlagos, vagy éppenséggel csúnya lány is.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Szexshop Budapesten az első és legjobb az Intim Center az Astoriánál

A legjobb szexbolt az ön élvezetéhez az INTIM CENTER. Miért választják vevőink online áruházi szexboltot, [...]

Így növelhető a potencia, és stabilizálható az erekció

– Mivel növelhető, fokozható a potencia? – hangzik a gyakori kérdés. Több okból is keresettek [...]

A legjobb potencianövelők megbízható helyről, üzlet és webshop rendelés

A legjobb potencianövelő melyik vajon? Ezt senki nem tudja megmondani, mi sem. Azt tudjuk csak, [...]

Ringasd el magad

Ha hiszed, ha nem, a gyerekek már egészen kiskorban el kezdik felfedezni a testüket. Simogatják, [...]