Adult munkásnő Uzelman Emese pornós Honey Winter néven

Azt a világot, amiben én dolgozni kezdtem és amiben olyan sikereket érhettem el, hogy azokra ebben a szakmában bárki a világon büszke lehetne, elfújta a szél. Rengeteg emléket, történetet őrzök azokból az időkből, kezdve onnan, hogy beállítottam Kovács Kovi Istvánhoz, frissen, zölden, tettrekészen, azzal, hogy sztár leszek. Pontosabban: ezt fogom csinálni, de csakis akkor, ha sztár leszek; vagy eleve legjobbként szállók be, vagy sehogy.

Uzelman_Emese_Honey_Winter

A pornószakmában ugyanis egy sztár mindig a fölső polcról kezdi, aki átlagos modell, nem tör komoly karrierre, az alsó polcos, olcsó filmek közül igyekszik valamivel feljebb jutni. A két út között az a nagy különbség, hogy a sztárnak való lányok nem csak tehetségben és küllemben felelnek meg az elvárásoknak, hanem konkrét elképzelésük is van a jövőjüket illetően, lehet velük tervezni, érdemes beléjük energiát fektetni.

Az alsó polcos olcsóság és a fölső polcos nívó, a drága filmek közötti áthatolhatatlan szakadékot egészen banális, egyszerű elv tartja fenn. A vásárló az adott embert, illetve csajt akarja látni, lehetőleg.

                                                  


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Döngesd meg a nődet rendesen, a legjobb potencianövelők segítenek

Már régóta csak könnyű kis szex van? Olyan pózban csinálod, hogy figyelni tudj az erekciódra. [...]

Sex shop üzletek és áruk, az INTIM CENTER az első és legjobb

Sex shop online üzletek, és új áruk nagy választéka a bejegyzésben! Lányoknak, nőknek: Légy olyan, mint [...]

A tojásvibrátor használata szex és masztizás közben

A vibráló tojás egy szimulátor és egy sokoldalú intim játék, amely lehetővé teszi az élvezet [...]

Nincs puncid akivel szexelhetnél? Két lehetőséged is van!

Nincs puncid akivel szexelhetnél? Kevés a szex? Alacsony a partnered nemi vágya? Az egészséges, boldog [...]