VV Péter exfeleségét Miléna Vivát kúrták, szopatták a pornósok

A mackós kinézetű, törpetermetű régebben több mint egy évig füvező és kokainozó Krizner Péter előszeretettel osztja az észt a villában. Nincs olyan lány, akinek még ne szólt volna be. Pedig neki is van női fekete folt az életében. Péternek nem könnyű megfelelni.

Az igénytelen külsejű gombócnak ugyanis mindenkivel baja akad. Legyen az nő vagy férfi, neki senki sem elég jó. A Survivor egykori játékosa rendszerint becsmérelő pillantásokat vet a villahölgyek szilikoncsodáira.
Ahogy az őt kényeztető Verát is egyfolytában csak oltja. Pedig az apró termetű szőrgombócnak semmi oka sincs az állandó fikázásra. Hiszen – ahogy arról korábban is hallani lehetett – egykor egy ismert pornóssal szűrte össze a levet. Ráadásul a lánnyal közös műsorban is szerepeltek…
A híresztelések szerint még frigyre is lépett a Viva nevet viselő pornószínésznővel, akibe jócskán szorult a szilikonból. Mi több, a hölgynek köztudottan nem csak egy partnere volt. Így Péternek semmi oka a lányok állandó cikizésére. Jobban tenné, ha inkább csendben maradna, hiszen az ő múltja talán sötétebb foltokat rejt, mint bárki másé a villában – írja a Hír24.hu, fotó RTL Klub.
A Bajkeverők üdvöskéje leginkább divattervező, mivel egyedül kutya- és női ruhái pörgetik a fantáziáját, na meg a párja, aki nem tudjuk ki, de nem a férje és nem a magzat apja. Mivel magzat sincs. Az expornós nem is érti, ráadásul magyar állampolgárságra sem vágyik.
Az exbajkeverő azonban már a kérdést sem érti, állítólag nem a telefon akadozása, illetve feketeségbe rejtett szőkesége miatt, hanem azért mert szerinte ez az egész egy marhaság. “Nem tudom miért írnak ilyeneket rólam az újságok, nem is értem miért irkálnak ilyeneket” – szajkózza, meglepve ezzel mindenkit, aki már felkészült Viléna Viva esetleges gyermeknév-választásaira: nekünk a Moncsicsi ugrott be elsőre.
“Valahonnan elindult ez a pletyka, nem tudom, biztos, hogy írjanak valamit. Boldog párkapcsolatban élek, semmi szükségem ilyesmire” – mondja, de a párkapcsolatról többet nem árul el, így azt sem tudhatjuk, most akkor van-e köze a Bajkeverőkben feltűnt Knizler Péterhez, akihez a bulvárlapok szerint feleségül ment – írja a Velvet.
Miléna Viva pornóvideóit itt töltheted le. Viva a Bajkeverőkben tűnt fel, kacsacsőrű szájával, nyávogó stílusával. A teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Intim Webshop az Intim Center szexshop online webáruháza nonstop nyitva

Az online szexvásárlás kényelmes és házhoz, vagy szállítási címre hozzák a csomagot. Az online szexshopping [...]

Pároknak milyen szexshop játékok jók?

A szexuális élet felfrissítése és izgalmasabbá tétele érdekében sok párnak szüksége lehet némi újításra és [...]

Dildó vagy vibrátor? Mi a különbség, melyiket vegyem?

Műpénisz vagy vibrátor, melyik fog több örömet okozni? Sok nő hezitál, hogy mit a jobb [...]

Szexi stewardess csajok

Enjoy Flying a cég mottója! Mi a legjobb a repülésben? Természetesen a csinos légiutas-kísérők. Eljött [...]