A chaten ismertem meg

Eriket egy chaten megismert haveron keresztül ismertem meg. A sráccal (aki egyébként magas, 20 éves, szőkés-barna hajú és iszony szexi) elterveztük, hogy csapunk egy jó kis bulit… Igen ám, de hol? Náluk nem akartuk, így maradt az, hogy a havert megkérjük, legyen már nála… a srác belement, hívtuk az egész bandát, szombat estére lehívtunk mindenkit. Utólag kiderült, senki nem tud eljönni, így hát hárman voltunk.
A vonat állomáson Erik fogadott, akivel addig nem találkoztam élőben. Mellbe vágott, hogy milyen jóképű, aranyos, vicces. Kicsit feszengtem mellette az első pár percben, de mire a buszmegállóhoz értünk, önfeledten csevegtünk (és fagytunk le). Már ott, azon a szent helyen megkaptam tőle az első csókomat, ami lebénított. Ugorjunk picit, nem erre vagytok kíváncsiak. Ott már várt minket Cody. Rohanni sajnos nem rohantunk a házhoz, különben hatalmasat tanyáltunk volna, de siettünk, hogy ne fagyjunk le az utca kellős közepén. Végre odaértünk, én pedig egyből a kályhához mentem melegedni. Miután kipakoltuk bőröndöm tartalmát (ami 1 karton sörből és energia italból állt), neki láttunk a zene beüzemeléshez, és az ivászathoz, én pedig ellibbentem átöltözni. Fehér térdig érő szoknya, térd zokni, acélbetétes, fehér ing, mely mell alatt megkötve volt, melltartó ízlésesen kilógott. (nem úgy mint általában Paris Hiltoné… pfuj…) Mikor kimentem a fürdőből, Erik egy percre megnémult, majd csak ennyit mondott:
– Hú! A zene dübögött, egyre forróbb lett a hangulat, közben a fiuk előkerítettek egy üveg vodkát is, melyet naranccsal kevertünk. Felvetődött, hogy felelsz, vagy merszezzünk. Az elején persze ilyen szokványos kérdések, feladatok voltak. Aztán Cody bekeményített… Neki kellett pörgetnie, mely rám mutatott. Elvigyorodott… – Vadóc, felelsz vagy mersz? – kérdezte kajánul.
– Merek – mondtam mit sem sejtve. – Rrrrremek! Jay! Másfél percig nyald Vadóc punciját! – mondta Cody. Erikkel hirtelen köpni-nyelni nem tudtunk. Cody felállított, megkért, hogy vegyem le a szoknyát és feküdjek a kanapéra. Miután ez megtörtént, szétettem a lábam, Erik, pedig oda hajolt a puncimhoz, de előbb kaptam egy hatalmas, érzéki csókot. Utána beleszaglászott a puncimba, és elismerő dörmögést hallottam lentről. És elkezdte. Először a csiklómat kezdte a nyelvével izgatni, nyalni, pici nyalintásokkal. Aztán egyre nagyobbakkal, és végül már szinte itta nedvemet, mely hüvelyemből folyt ki. Ujjával vagy nyelvével nem hatolt belém, amit picit hiányoltam, de segáz, élveztem én anélkül is… Hangosakat nyögtem, dobáltam a felsőtestem, de Erik nem hagyott, csinálta tovább… már majdnem elélveztem, amikor… Cody szólalt meg, hogy hahó, letelt. Nagy nehezen lecsillapodtam, majd visszaültem székemre, de még mindig olyan állapotban, hogy akármikor elélveznék. Én jöttem. Codyra pörgettem. Megkérdeztem, felel, vagy mer. Mert választotta. Na most megszívta. Felálltam, és egy 2 dl-es pohárba szín tiszta vodkát öntöttem. Lehúzta. Ismét ő pörgetett, de ezúttal Erikre mutatott a palack. A szokásos kérdés elhangzott, merszet mondott a Párom, Cody pedig azt mondta, lovagoljam meg Eriket. Először tiltakoztam, de aztán Cody azt mondta, hogy akkor mindkettőnknek le kell húznunk egy pohár vodkát, mire belementem. Most Erik feküdt hanyatt, és elővette farkát. Hosszú és vastag farka van, ami megdöbbentett picit, hisz nem hittem volna. Felsőtestére se panaszkodok, kockáit egyből megszerettem.
De maradjunk a lényegnél. Nem ültem bele rögtön, először kezembe vettem a farkát, és elkezdtem rajta húzogatni bőrt. Majd nyelvemmel a makk alatti érzékeny részt nyalogattam föl-le mozgatva a nyelvem. Alig hallható nyögés szakadt fel torkából. Én ezt biztatásnak vettem, végül a számba vettem a farkát, és elkezdtem őt normálisan szopni, és amennyire tudtam, bevettem farkát a számba, de nem vagyok az a mély torkos típus. Jól benyálaztam, mire végül levettem a bakancsot, és a szoknyát. Fölé helyezkedtem, mire végül oda illesztettem, és elkezdtem magamba engedni farkát. Amikor utat tört a makkja, mindketten felsóhajtottunk, én egy picit fájdalmamban, mivel eléggé szűk vagyok még ilyenkor. De elkezdtem a csiklómat izgatni körkörösen, Erik, pedig a melleimet markolászta, gyúrta. Mikor végre teljesen bennem volt, hangosan nyögtünk egyet. Megszűnt körülöttünk minden, amit még nem tapasztaltam egy srácnál se, mikor lefeküdtem vele, de most…eltűnt Cody, minden a környezetünkben, csak mi voltunk, és az, hogy egyre hevesebb csókolózunk, mozgok és mozog rajtam.
Erik előrehúzott, a térdeimet jobban felhúztam, és elemi erővel kezdett el dugni… csak nyögni tudtam, és végre elélveztem, de olyat, mint még addig sosem… Erik, érezvén az összehúzódásaimat, még jobban élvezte, és a fülembe nyögte, hogy ő is el fog menni, mire én is elkezdtem mozogni, összehangoltuk a csípőnket, és akkor Erikből kitört a láva. Élveztem, ahogy élvez. Miután lecsillapodtunk, egy csókkal köszöntük meg egymásnak az élvezetet


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Szex a moziban vibrátoros szexshop eszközzel

Egy korábbi online szexshop vásárlás miatt rendszeresen kapok hírlevelet az egyik budapesti szexshoptól. Mivel eddig [...]

Dildó, műfarok szex Krisztin Laura és Alács Veronika leszbikus lányokkal

A Szexplázában dildó szex szép leszbikus lányokkal. A Szexpláza online szexshop változatos dildó műpénisz választékából [...]

A pasimnak a potencianövelőtől végre rendes merevedése volt

A pasimnak mostanában durván kőkemény merevedése, tartós erekciója van, és én is felizgulok csak egy [...]

Népszerűbbek a szexuális segédeszközök – rendelj vagy vásárolj a legjobb szexshopban

Egy nemrég végzett felmérés szerint az amerikai felnőttek majdnem fele rendelkezik vibrátorral vagy más hasonló [...]