A dubajozó celebkurvák egyike ismert tévés volt

Kajdi Csaba lerántogatja a leplet a dubajozó magyar modellekről. A szépen hangzó escort szinonimája mindez: kurva, prostituált, utcalány, kéjhölgy, kurtizán, szajha, örömlány, perdita, prosti, céda, cemende, lotyó, cafka, kokott, repedtsarkú, éjszakai pillangó, rüfke, bárcás, útszéli, hetéra, sarkonálló, kéjnő, luvnya, bérnőstény, sarkcsillag, rima, dajna jelzők bizony illenek ezekre a prostikra.
Még réges dolgozott nálam egy lány, akinek az egész ország ismeri a nevét, hiszen az egyik legfoglalkoztatottabb tévések egyike volt. Ma már inkább tisztes családanyaként szerepel
az újságokban – kezdi Kajdi Csaba. Hozzátette, szép modellkarrier állhatott volna a lány előtt, de ő más utat választott.

Hosszú ideig rágta a fülemet, hogy nem olyan nagy dolog hébe-hóba kijárni Dubajba kétes hírű munkákra – folytatta a történetet a modellügynök. Nem tudta meggyőzni a lányt arról, hogy az ő ügynökségénél ez nem fér bele.
Ő úgy döntött, élne a jól fizető lehetőséggel, és lemondva az ígéretes modellkarrierről, végül elhagyta az ügynökséget – zárta a lány történetét, akinek esete nem példa nélküli. Pár évvel ezelőtt nyilvánosságra kerültek a megrendelhető modellek adatai, nagy botrányt kavarva, sokak azóta sem győzik tisztára mosni a nevüket.
Egy celebnek nagy nehézségek árán sikerült, de komoly árat fizetett a dubajozásért. Évekkel ezelőtt már gyűrűs menyasszony volt, amikor egyik este SMS érkezett a telefonjára. Pechjére pont a fürdőszobában volt, így a vőlegénye nézett rá az üzenetre, amiben az állt, melyik fővárosi hotel hányas számú szobájában várják, és hogy mekkora gázsival számolhat a találka végén. A férfi azonnal felbontotta a jegyességet. Manapság már igazi mintafeleség, de hiába próbálkozik, életének ezt a fejezetét sosem tudja kitörölni a múltjából – írta Csaba.

Cikkek dubajozás témában, Szexpláza linkek:
– Cicciolina, a pornós Staller Ilona is dubajozó prosti is volt
– Dubaji útja miatt hallgatták ki nyomozók Éden Szandrát
– Csődbe mentek a dubajozók, adják el vagyontárgyaikat
– Karsai Zita Dubai szakértő kitálal
– Cicciolina dubajozása fontos államfő fiából faragott férfit
– Cicciolina, Staller Ilona is dubajozott
– Márki Zsuzsi véleménye a Dubajozásról
– VV Gigi íme, a meztelen valóság
– A kerítők dobták fel a dubajozás vádlottjait
– Dubaj botrány 12 név a listán
– Voksán Virág Dubajba utazott dolgozni
– Dubajozás meghosszabbították az előzetes letartóztatást
– Menjünk dubajozni, kevés az arab kurva!
– Dubajozás, miért csak a celebek bugyijában turkál az NNI?
– Félhetnek a dubajozók az adóhatóságtól?
– Spitz Tünde, Majka exe is pénzért baszott külföldön
– 2,7 milliót kaszálnak Dubajban a magyar kurvák
– A dubajozók listája, egy hét alatt 40-50 arab bassza meg brutálisan a dubajozó kurvákat
– Beszélt a dubaji főszervező: hoszteszeket közvetítettem, nem prostikat
– Megbukott a királynő: prosti lett a legszebb magyar anyuka
– Országos botrány lett a jól fizető szexmunkákból
– Dagad a prostibotrány, Béci szerint Gigi nem vállalt szexmunkát
– Bánovics Marcsi tud neveket Dubaj ügyben
– Elítélendő dolog az arabok faszának szopkodása, a dubajozás?
– Iszak Eszter Dubajban, ezer lány is érintett lehet
– Megszólal egy magyar dubajozó!
– Dubajozó luxuskurvák után kutat Hajdú Péter

Források: Life.hu cikk, Best magazin.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Müller Nikolett vibrátoros pornó

Müller Nikolett vibrátoros pornó. A producer az INTIM CENTER szexshop vibrátoraiból most egy egyszerű karos [...]

Vibrátor szex az INTIM CENTER vibrátor shop termékeivel

A szexshop üzletekben a vibrátor választék olyan nagy, hogy aki nem tájékozott, az tanácstalanul áll, [...]

Milyen lányokat kielégítő szexshop dolgokat tudtok?

A nők intim termékei örömet és előnyöket is adhatnak. A legtöbb terméket mind a hüvelyi, [...]

Potencianövelő rendelés országosan vagy személyes vásárlás Budapesten

A férfiak gyakran szembesülnek olyan problémával, mint a potencia csökkenése. Ennek hátterében sok a mulasztás, [...]