A fekete özvegy

Enyhe fejfájással ébredtem. Hátamon feküdtem, karjaim lábaim szétdobva. Nyújtóztam egyet, majd megpróbáltam felülni, de valami nem engedett. Oldalra néztem. Meztelenül voltam, és kikötözve. Mindegyik végtagom az ágy egy-egy sarkához. Az ajtó nyílt, majd belépett rajta ő.
– Á, látom felébredtél – mondta csábosan, majd odajött mellém az ágyra, és felült. Mindösszesen egy vörös szatén baby-dollt viselt. Vállai csupaszon, erre hullottak rá vérvörös göndör fürtjei, eltakarva bőrét.
– Fáj a fejem – nyögtem fel. – És mit jelentsen ez az egész? – A lány felemelte a kezét, és a nagyjából két centiméter hosszú hegyesre hegyezett körmeivel elkezdett rajzolgatni a meztelen mellkasomon. Szinte égetett, ahogy a hegyes körmét végighúzta a bőrömön.
– Altatót csempésztem az italodba – mondta. – Ne aggódj, csak ideiglenesek a mellékhatások. De mire végzek veled, már rég nem fogod érezni – kacsintott, majd felállt és az ajtóhoz ment. Feneke eközben kirívóan ringott. Nem tudtam, mi van velem. Részben tetszett a játék, de ugyanakkor megrettentem az egésztől. Becsukta az ajtót, majd visszatért, és felült vissza mellém. Kezével lenyúlt, éreztem, ahogy a hímvesszőm gyúrja, markolássza, néha meg-megkarmolja. Utóbbi kissé fájt, de ugyanakkor némi izgalmat is okozott. Felkúszott hozzám, és szájon csókolt. Mikor visszacsókoltam volna, egy hirtelen és erős harapással beleharapott a számba. Éreztem, ahogy elered a vérem, és ahogy forrón végig folyik az államon. Ujját a magasba emelte, és intőn mutatott:
– Nem-nem, ilyet nem csinálunk! Most én vagyok a főnök, azt teszed amit mondok – majd közel hajolt, és végignyalt a nyakamon, majd az ajkaim is, végül bekapva leszopogatta. – Így – szólt mosolyogva. Rajtam a rettegés uralkodott el. Ő ennek ellenére lehajoltam, és éreztem ahogy a forró nyelve játszani kezd rajtam. Felváltva csinálta. Hol körbe karmolta, majd körbenyalta a péniszem. Ekkor mélyen bekapta, és gyúrni és izgatni kezdett. Nem tehettem sokat ellene, felizgatott.
– Kérlek, ne tedd ezt – kérleltem. De rám se figyelt. Addig folytatta, míg teljesen kemény nem lettem. Kivette a szájából, majd mozgolódni kezdett. Nem láttam mit csinál, nem is mertem nézni. Majd éreztem, hogy a meleg és nedves nyelve a heréim izgatja, majd a szájába veszi és megszívja. Akaratlanul is felnyögtem. Felállt, majd úgy ahogy volt, ráült a merev vesszőmre. Bugyiján át végigvezette a vájatában, majd ránehezedett. Ezután elkezdett előre hátra mozogni rajtam, előre hajolt, és körmeivel karmolászni kezdte a mellkasom. Végig simult rajtam, fejével behajolt a nyakamba, és szívni, harapni kezdte, és karmolni is. Élveztem… Bár éreztem, hogy valószínűleg vérzek. Miután felült, a vérfoltos szájáról és arcáról ez biztossá is vált. Ekkor felállt, és gyakorlatilag letépte saját bugyiját. Feltérdelt a fejemhez, és az izgalomtól nedves punciját a számra nyomta, és gyakorlatilag rám ült. Karjaival hátra nyúlt, és a mellkasom simogatta, majd karmolászta.
– Nyalj! – utasított. Elkezdtem a nyelvemmel körözni benne. Ekkor átváltott simogatásra. Nyaltam, ahogy tudtam, amilyen mélyen csak lehet, ő eközben lovagolt a számon, egyre hevesebben, és hevesebben. Eztán felállt újra, és ismét szopni kezdett ott lent. A bőrt teljesen hátrahúzta, nyelvével pedig körkörösen játszott rajta. Nem kellett sok, hogy újra kemény legyen. Ekkor kézzel megtartotta, megfordult, hogy szembe legyen velem, és lassan ráereszkedett. A nedvességtől síkos ajkai körülölelték a makkom, és ő körkörösen lassan nehezedett rá. Majd hirtelen rácsusszant. Azt hittem helyben felrobbanok. De a játék csak eztán következett. Heves mozgásba kezdett. Előre hajolt, és karmaival mély árkokat vájt mellkasomba, amikből vér buggyant elő. Iszonyatosan fájt, de nem tehettem ez ellen semmit. Addig-addig kínzott, karmolt, lovagolt, míg akarva-akaratlanul is elélveztem.
Ekkor valami ördögi tűz gyulladt a szemében. Valamiért nyúlt az ágy melletti polcon, és hirtelen éles fájdalmat éreztem az ágyékomban. Ő felállt rólam, és a hímtagom ott lógott a puncijából. Levágta, míg bennem ült. A testemből hevesen spriccelt a vér. Lüktetve tört elő, akár egy vulkánból a láva. A lány ezt magára kenve élvezkedett felettem. Én kezdtem álmosodni, a vérveszteség szépen, s lassan hatni kezdett. Ő karmaival jó alaposan megkarmolászta még a mellkasom, majd közel mászva az arcomhoz, karmait a a nyakamba mélyesztette.
– Viszlát – súgta.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Sex shop 69 szex online webáruház

Elsődlegesen, az egyik legjobb a sex shop 69 széles választékot kínál az ügyfeleinek. Egy kényelmesen [...]

Hosszú idejű Maratoni szex Maraton potencianövelővel! Rendelés bolti eladás itt!

A férfiaknak a szexuális funkciózavarok közül a leggyakoribb a merevedési probléma okozta problémák. Míg a [...]

A merevedési zavar legyőzése, átmeneti vagy tartós impotencia esetén

A merevedési zavar, a potencia probléma legyőzése. Az impotencia kezelése. A kínaiak már több ezer [...]

Vibrátor szex leszbikus lányokkal, pasivadító erotika

Csinos leszbikus lányokkal vibrátor szex. Csiklóizgató vibrátor és rúd vibrátor együttes használata a legjobb. Különbségek [...]