A férfiak a farkukkal szeretnek

Egyik este a TV előtt ültem, és egy igen általánosító mondatra kaptam fel a fejem: Amíg a férfiak a farkukkal szeretnek, addig a nők a lelkükkel. Ez a mondat egy pszichológusnak tartott ember szájából hangzott el. Hogy miért csak pszichológusnak tartott-ként emlegetem? Később kitérek majd erre is. Bevallom egy kissé szíven ütött ez a mondat, bár egy pillanatig el is hittem. Köztudottan hiszek a szerelemben és hiszek abban, hogy nem csak a nő szeretheti a férfit, hanem a férfi is a nőt. Ha másban nem is,ebben biztos vagyok. Valahol biztosan léteznek kivételek, csak még nem találtuk meg őket? Egyrészt egyet értettem ezzel a mondattal másrészt viszont nem. Érdekes volt az is hogy akkor értettem ezzel egyet, amikor a régebbi párkapcsolataimra gondoltam! Átéltem már sok dolgot, de érdekes módon velem mindig úgy bántak, hogy érezzem, hogy szeretnek. Aztán arra is rájöttem, hogy talán a nők keresik maguknak az ilyen férfiakat, és utána meg sokak szenvednek és hallom őket panaszkodni, pedig maguknak keresték a bajt. Ezek után elgondolkoztam az utóbbi két párkapcsolatomon is és rádöbbentem arra, hogy a férfiak igen is tudnak szeretni, csak meg kell tanulni velük úgy igazán bánni. A mai nők többsége sajnos nem tud. Szóval amelyik pszichológus ilyet kimond a Tv-ben, az nem hogy a férfiakkal nem tudott, és soha nem is fog tudni bánni, hanem úgy az emberek többségével sem…


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Kétvégű dildóval szexel Garici Elena és Iscusitu Cristina

Garici Elena és Iscusitu Cristina Maria dildó szex. A pornóforgatáson a lányok szeretik a leszbikus [...]

Dildók, gésagolyók és a fotós fasza Pál Alexandra pornó castingján

Az amatőr castingos lányok már szétszéledtek. Akinek jó kapcsolatai voltak, az saját weboldalt hozott létre, [...]

Segg tágítások, turkálások, ökölszex kézzel és dildóval

Az egyik extréme szexuális tevékenységként a fisting a legtöbb emberből talán azért is vált ki [...]

Ilyen bombázó popókra izgulsz, és van kemény merevedésed? Férfi potencia!

A szexualitás amilyen egyszerűnek tűnik, annyira bonyolult. A cél nem az, hogy legalább tízszer elélvezzen [...]