A nő nem csak szextárgy

feminista_az_UEFA_ellenSzextárgy vagyok, mert úgy akarom… a nők többsége mára elfogadta szextárggyá való silányítását. A női önbecsülés ma abban merül ki, hogy a Playboy villa bombázói önként szétteszik a lábukat, hogy egy vén kecske kedvére töcskölgethesse őket. Ráadásul büszkék is rá. A címlapért cserébe leszalad róluk a bugyi. Hanem arra, hogy ők önként, felvállalva szerepük jó és rossz oldalát ezt választották. Szerintem ez épp úgy az egyenlőség diadala, mint az, hogy mostanra a nők már szavazhatnak, tanulhatnak és dolgoznak.
A feminizmus divatot megelőző időkben egy nő lány volt, azután feleség, majd anya. Boldog idők voltak, tudom, amikor már akkor eldőlt egy ember sorsa és szerepe, amikor kibújt az anyja hasából, és meglátták, hogy mi van a lába között. Ha egy nő nem azonosult a szabályokkal, amiket a közösség, meg persze az ura felállított neki, céda lett. Kitaszított, szinte törvényen kívüli, aki csak a nemi ösztönök kiélésére és megvetésre volt érdemes… A teljes videós cikk itt található.
Cikkek szexista, hedonista témában: Izgat ha kúrják és szopatják a feleségem – Saját feleségéből csinált szexrabszolgát – Urománia pisiszex hugyozd le a csajod – Szexelnek a nők az állásért, a főnökkel dugni kell.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Top potencianövelők természetes anyagokból afrodiziákum hatással

A rohanó élet és a sok stressz miatt egyre több férfi szembesül a csökkenő libidó [...]

Szexshopból az erotikus ajándékok mindkét fél örömére szolgálnak

Ha szexi ajándékot szeretnél, gyere el az Intim Center szexshopba. Sose tudhatok, hogy mivel állsz [...]

Tartós erekció nélkül nincs jó dugás

A merevedési zavar és impotencia egyre gyakoribb, ezt mondják a szexológusok. Ezért olyan sok agresszió [...]

Vibrátorral is szexel Balogh Zsuzsa és Márkus Petra

Az erotika szakma hamar felkapta a szexshop üzletekben kapható különféle szexkellékeket. A rendező ehhez a [...]