A nők, akik erős szexuális vágyat éreznek

nok_faszra_ehesenA férfiak nagyfokú nemi aktivitását mindkét nem részéről elismerés övezi. Ha azonban egy nőről derül ki, hogy nagy a szexuális étvágya, betegnek bélyegzik, és a többség kerülni kezdi, ami súlyos önértékelési zavarokhoz vezethet. Pedig ha a libidója ellen hadakozó nő megtanul eleget tenni a vágyainak, akár még teljesebb életet is élhet, mint mások.
Míg a férfiúi bővérűség vállveregetésekkel és kisfröccs-meghívásokkal jutalmazódik a szűkebb közösségben, addig az igen gyakori és intenzív szexuális vágyat tapasztaló hölgyeknek keserűbb kenyér jut osztályrészül. Az óvodáskori maszturbációról szóló gyónást kidülledt szemekkel fogadó szentatya, vagy a “disznó ribanc” bélyeg a kitaszítottság jelképeiként kísérik a “hiperszexualitásukat” vállaló nőket. Egyes vélekedések szerint “nimfománok”, vagyis betegek, mások szerint ellenkezőleg: ők azok, akiknek sikerül a szexualitáshoz való jogot elbitorolni a kizárólagos férfitulajdonostól, és – szerencsés esetben – összeegyeztetni a női identitással.
Rémisztő tud lenni: “A férfiakat teljesen megfélemlíti a szexuális étvágyam és tapasztalatom – meséli egy 43 éves nő. – Jobban rettegnek egy, a szex terén magabiztos nőtől, mint bármelyik másik nőtípustól. Az ész feleannyira sem ijesztő, mint a nemiség felől érkező, masszív öntudat.” A macsó berzenkedésre a legjobb példa az intenzív vágyaikat vállaló nők patológiásnak címkézése. Eric Blumberg szexológus szerint azonban “a szexaddikció teljesen más. A függő páciensek egyrészt elveszítik a személyes kontrollt a viselkedésük felett, másrészt pedig kizárólag a nemiségre összpontosítanak, és csökken az érdeklődésük az élet egyéb területei iránt. Gyakran előfordul, hogy növelniük kell a pornográfiával töltött idő mennyiségét, vagy újabb és újabb dolgokat kell kipróbálniuk a sóvárgás csillapítása során.” A szexet az “átlagosnál” gyakrabban kívánó nők a függőkkel ellentétben képesek fékezni magukat, és az sem igaz, hogy karriert, családot, szabadidőt vagy egészséget áldoznának a szenvedélyük oltárán. Talán a jó hírnév az egyetlen kivétel – ami viszont a “józan többség” sara.
“Kamaszkoromtól a negatív pletykák céltáblája vagyok, legyen szó iskoláról, irodáról vagy szórakozóhelyekről – mondja egy 35 éves nő. – A lányok korábban sem igazán barátkoztak velem, a kolléganőim pedig kimondottan kerülnek. Eleinte nagyon fájt, de ma már úgy gondolom, hogy ez szimpla irigység. Nem egyszerűen a szex miatt – inkább az a szívfájdalmuk, hogy velük ellentétben én harmóniában élek azzal, aki valójában vagyok.” Ami az életútinterjúk tanúsága szerint igazán megbetegítő hatású lehet ezekre a nőkre, az a társadalom elvárásaival való össze nem illés. A szüzességüket általában a többieknél hamarabb veszítik el; gyakrabban igénylik a szexuális együttlétet, és előfordul, hogy nem érik be egyetlen partnerrel: “Tinédzser lányként magányos voltam és elkeseredett – folytatja az imént idézett nő. – Nem értettem, miért nem elégülök ki, ahogy a többiek is, egy sráccal. Miért kell még, még, még valaki? Úgy nőttem fel, hogy körülöttem mindenki azt mondogatta, hogy rossz vagyok. Hogy nem vagyok százas. Hogy egy normál csaj a szerelmén kívül nem kíván meg mást. Nem maszturbál, ha már van pasija – ha az önkielégítés egyáltalán szóba került lányok között. Nem sírom vissza az úgynevezett fiatalságomat. Harminc felett jöttem rá, hogy nem velem van a gond, de addigra túlestem pár pszichiátriai kezelésen depresszió és alkalmazkodási zavar diagnózisokkal.”
Nem küzdeni kell ellene: Az intenzíven és gyakran jelentkező vágyaikkal birkózó nők – miután belekóstolnak a többiektől érkező megvetésbe – eleinte általában megpróbálják elnyomni a szexualitásukat (extrém erős edzésekkel, munkamániával, vagy bármi egyébbel, ami megváltoztathatná az érdeklődésük fókuszát). A próbálkozások ahhoz hasonló hatásfokkal bírnak, mint amikor homoszexuálisok “átnevelésével” kísérleteznek a derék polgárok, vagyis szinte teljesen eredménytelenek. Az elfojtás helyett, mint számos egyéb esetben, itt is a vágyaknak az Én szolgálatába állítása bizonyult működőképesnek. A feladat a sóvárgás és a szexualitás száműzése helyett a vágy integrálása, vagyis a személyes életvitellel és célokkal való összeegyeztetése. Blumberg három jellegzetes feladatról beszél.
A megbélyegzettséggel való megküzdésben, illetve az irigyek lefegyverzésekor nagyon fontos, hogy a nők belássák: azért, mert a kultúránk Szűz Máriákat, vagy a férfivágyakat korlátlanul kiszolgáló, Marilyn Monroe-típusú szexszimbólumokat helyez piedesztálra, a női öntudat semmiképp sem patológiás, sőt! “Mostanában kezdem elfogadni, hogy pozitívan is állhatok magamhoz – mondja egy 29 éves nő. – Ahelyett, hogy azon siránkoznék, hogy nem vagyok olyan, mint a többi vénkisasszony az íróasztal mögött, elkezdtem büszke lenni arra, hogy vállalom a vágyaimat, és számos olyan kalandban és gyönyörben van részem, amilyenben a többieknek talán majd a Paradicsomban lesz!”
Jóval nehezebb feladat ezeknek a nőknek megtalálni a megfelelő partnert, és meg is tartani őt. A “hiperszexuális” nők könnyen elbizonytalanítják a teljesítményszorongástól szenvedő, vagy túlságosan egoista férfiakat. A legjobb választás, ha minél nyitottabb és kreatívabb, kísérletező kedvű és a nőket egyenrangú partnerként kezelő férfit találnak, aki ahelyett, hogy megriadna a feminin mohóságtól, inkább energiát és inspirációt merít a társától. Ha pedig sikerült megtalálni az eszményi szeretőt – vagy a kapcsolat nyíltságától függően: partnereket -, akkor lassacskán kiépülhet a vágyakkal való összhang, magabiztosság és az egyre pozitívabb színezetű énkép is. Egy új, a korábbinál harmonikusabb személyiségstruktúra, amely egyben páncél a habzó szájú kritikusokkal szemben – akik talán éppen azok a nők, akik képtelenek elindulni a nyíltságnak és önmaguk vállalásának ezen az útján.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

A potenciazavar komoly férfigond de vannak megoldások

Férfi merevedési zavaráról beszélünk, amikor a szervezet különböző szervrendszereinek kóros működésének következtében, megfelelő nemi vágy [...]

A legjobb potencianövelők – Kelemen Anna, Koncz Gábor, Lagzi Lajcsi tippek

Az egyik folyamatos szedésű szer, a Forever Man potencianövelő arcának kérték fel Koncz Gábort. A [...]

Sikeres női nemi vágyfokozók

Teljesen természetes, ha valakinek időnként nincs kedve a szexhez. Egy-egy nehéz nap után előfordul, hogy [...]

A tesztoszteron tesz férfivá, hosszan tartó erekcióval szexisten leszel

A tesztoszteron az egyik fő férfi hormon felelős a megszerzéséért egy ember az összes jellemző [...]