A papi pedofília áldozatai tüntettek Rómában

pedofil-ugyeket-eltussolo-biborosA papi pedofília több tucat áldozata tüntetett a Vatikán közelében: az olaszok mellett amerikaiak, ausztrálok, belgák, hollandok és britek vettek részt a meg mozduláson.
A tüntetők “szégyellje magát” kiáltással fogadták a Vatikán szóvivőjét, Federico Lombardi atyát, aki szóba akart elegyedni velük. A tüntetők eredetileg fáklyákkal akartak az Angyalvártól a Szent Péter térig vonulni, de az olasz rendőrség lezárta azt a sugárutat, amely a Vatikánhoz vezetett volna. Így aztán a tüntetés végül békésen feloszlott. “Nem a hit, vagy a vallás elleni támadásról van szó, ez viselkedés és etika kérdése” – mondta az Antonio Provolo Intézet Áldozatainak Szövetsége nevű szervezet szóvivője. A veronai katolikus intézet egyes dolgozóit (papokat és civil alkalmazottakat) azzal vádolják, hogy 67 süketnéma gyereket erőszakoltak meg az ötvenes évektől egészen 1984-ig.
A tüntetés előtt a résztvevők elmondták saját tapasztalataikat. A szervezők eredetileg 13 országból több száz embert vártak a megmozdulásra. Az Angyalvárnál azonban végül csak mintegy hatvanan fogadták hangos kiabálással a pápai szóvivőt.
XVI. Benedek még bíboros és érsek korában több ezer, papok által elkövetett gyermekmolesztálási ügyet tussolt el, mint a Hittani Kongregáció vezetője, derült ki a most nyilvánosságra került levelezésekből. Joseph Ratzinger érsek 1981–től 2005-ig vezette a katolikus egyház hivatalát, a Hittani Kongregációt. Az intézmény feladata, hogy vizsgálatokat indítson és akár eltanácsolja az erkölcsök ellen vétkező papokat. A New York Times által megszerzett belső vatikáni levelezésekből, mely különböző püspökök és Ratzinger között zajlottak kiderült: amíg a püspökök harcoltak a hatalmukkal visszaélő papok elbocsátásáért, addig az egyházi tisztviselők csak a botránytól próbálták védeni a felekezetet.
Az akkor németországi érsekségi címet viselő pápa és közvetlen beosztottjai pedig szándékosan nem riasztották a polgári hatóságokat, vagy büntették meg a szexuális bántalmazással vádolt tiszteleteseket. Két férfi indított pert Milwaukee egyházmegye ellen, gyermekkorukban elkövetett szexuális zaklatás vádjával – így kerülhetett napvilágra a levelezés.
Mint kiderült: nem fosztották meg papi tisztségétől Lawrence Murphy-t a vatikáni méltóságok. Murphy csaknem 200 süket fiút molesztált annak ellenére, hogy több amerikai püspök is figyelmeztette őket, hogy lebukás esetén a pap szégyent hoz az egyházra. Murphy-t 1974-ben vádolták meg, a Ratzingerrel folytatott levelezéseit követően nemcsak a vizsgálattal nem kellett szembenéznie, de tetteinek nem voltak következményei, 1998-ban bekövetkezett haláláig viselte a reverendát, és dolgozott gyermekekkel.
További cikkek homoszexuális és pedofil papokkal: Szexbotrány és sikkasztás ügye van a pécsi püspöknek – Buzibárokba járnak a papok – Pedó pornótól hangos a Vatikán – Oltár előtt fajtalankodott az idős pedofil pap videóval – Pedofilbotrány miatt házkutatás a bíborosoknál – Brazíliában pedofíliával gyanúsítanak egy lengyel papot – Pedofília miatt távozhat augsburgi püspök – Elnézést kért a gyerekmolesztálásokért a pápa – A pedofília nem csak a katolikusoké – Férfiprostikra költötte lopott millióit a buzi pap – Papi pedofília az olasz papokkal is – Homoszexuális papok – A pedofília nem csak a katolikusoké – Minden katolikus gyülekezetre jutott egy pedofil vagy buzi – Buzi papok, terhes apáca sokkolja Vatikánt

A cikk folytatása itt: A papi pedofília áldozatai tüntettek Rómában © 2014 Szexplaza.hu. Sex, pornó, nők.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Szexjátékokkal a popsi izgatása fenomenális élmény

Az anális játékok használata. A szexuális játékokat széles körben mutatják be. Mit kell keresni a [...]

Szexárut Postapontokra is rendelhetsz az Intim Center szexshopból

Nincsenek korlátok, az Intim Center szexshop online webáruházunkból, nagy termékkínálatból választhatsz. A részletes leírás megkönnyíti [...]

Vibri kell minden nőnek, hogy egy se legyen kielégületlen

A vibrátornak vibri a beceneve. Rengeteg formájú, méretű és anyagú vibrátort lehet kapni, ami nagyon [...]

Szexi fehérneműk és szexjelmezek az Intim Center kínálatából

Elő a szexi fehérneművel! Mivel a pasikat elsősorban a látvány hozza lázba, egy vadító fehérnemű [...]