A pornószakma köszöni a kormánynak

Az alkotó tevékenységek – könyvek, fotók, hanghordozók, filmek – után fizetendő, leggyakrabban 0,2 és 3 százalék között mozgó közteher mértéke az erőszakos és pornográf tartalmak esetében 25 százalékos. A pornószakmai képviselői örömmel üdvözölték a kormány döntését, miszerint 2010. január 1-től megszűnik a kulturális járulék – írja a Hetek friss száma.
A járulékból évente átlagosan 8 milliárd forint folyt be a Nemzeti Kulturális Alaphoz – tudta meg a Hetek a szervezet elnökétől. Harsányi László elmondta, a nemzetközi gyakorlat alapján bevezetendő módosítás szerint a jövőben az ötös lottó játékadója képezi majd az NKA mintegy 10 milliárdos pénzalapját. Hozzátette: az erőszakos és felnőtt tartalmak után befizetett összeg a 30 millió forintot soha nem haladta meg évente. Ezért szerinte nincs értelme arról beszélni, hogy ezzel a döntéssel bárki is támogatná a pornóipart.
„A valóban kulturális termékek esetében természetesen egyetértünk a járulékok eltörlésével, azonban az erőszakos és pornográf tartalmaknál ennek rendkívül negatív morális üzenete van. Hiszen miközben a kormány csökkenti a családok támogatását, a kiskorúakat és közvetve a családokat leginkább veszélyeztető tartalmakat burkoltan támogatja” – fejtette ki ugyanakkor a Heteknek Rétvári Bence kereszténydemokrata honatya, aki szerint ez utóbbiak esetében meg lehetett volna hagyni a járulékot.

Pornóipari fellegvár
Közismert, hogy hazánk, és azon belül Budapest a pornóipar egyik fellegvára – és nem csak a „hagyományos” tartalmak tekintetében. Ráadásul rendszeresen előfordul, hogy iskolákat, kulturális- és műemlék jellegű intézményeket bérelnek ki a pornót forgató stábok. Rétvári Bence szerint nem elsősorban a jogszabályi háttérrel van gond, inkább a szemlélettel, azzal az erkölcsi relativizmussal ami a törvényhozás, illetve a jogalkalmazók – például a forgatást engedélyező iskolaigazgatók – részéről megnyilvánul. „Jellemző az a kormányzati kommunikáció, amely a GDP-számításnál külön kiemeli, hogy a prostitúció mennyivel növeli a nemzeti összterméket. Ez a megközelítés lehet, hogy kreatív, de a közjót nem szolgálja”– fogalmazott a kereszténydemokrata honatya.
Tóth Györgyi, a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen (NANE) munkatársa ehhez hozzátette: a prostitúció kapcsán ugyanilyen erkölcsi relativizmus érzékelhető. Jellemző példaként említette, hogy szexuális szolgáltatásról ma számlát lehet adni, és ennek TEOR-száma éppen a gyermekfelügyelet után következik. „Ráadásul a Magyarországi Prostituáltak Érdekvédelmi Szervezete nem kevés pályázati támogatásban részesült az elmúlt évben, tavaly 64 millió Forint!

Ha tiltott, akkor sincs büntetés
Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) tájékoztatása alapján a prostitúció jelenleg – a védett övezeteken kívül, illetve, ha van, akkor türelmi zónán belül – legálisnak számít. Amennyiben tiltott területen zajlik, az igénybevevőt akkor sem büntetik – és ezen a tárca nem is kíván változtatni. „Közhelyszerű, de igaz, hogy minél erősebb a tiltás, annál inkább virágzik egy tiltott tevékenység. Emellett azokban az országokban, ahol a prostitúció büntetendő, nem csökkent annak a száma” – fogalmaz válaszában az IRM illetékese, megjegyezve, hogy értelmezésük szerint a New York-i Egyezmény sehol sem írja elő, hogy a prostituáltak ellen nem indítható szabálysértési eljárás. Hangsúlyozza azt is, hogy a hazai büntető-törvénykönyv teljes mértékben alkalmas arra, hogy a futtatókat, kerítőket a prostitúció igazi haszonélvezőit büntetni lehessen – olvasható a témáról egyebek mellett a Hetek pénteken megjelenő számában.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Szex a moziban vibrátoros szexshop eszközzel

Egy korábbi online szexshop vásárlás miatt rendszeresen kapok hírlevelet az egyik budapesti szexshoptól. Mivel eddig [...]

A celebek is használnak vibrátort, ha szükségük van rá

Kiakadt a ValóVilág plázacicája VV Dya, hogy szexshopban kapták lencsevégre. Nemrégiben került napvilágra az a fotó, amelyet [...]

Az orgazmus hiánya a nőknél

Egy nőnek tanulmányoznia kell és meg kell értenie az igazi okokat, amiért nincs orgazmusa. Az [...]

Sex shop üzletek és áruk, az INTIM CENTER az első és legjobb

Sex shop online üzletek, és új áruk nagy választéka a bejegyzésben! Lányoknak, nőknek: Légy olyan, mint [...]