Aleska Diamond vibrátorral kezdte

Aleska Diamond vibrátorral kezdte és könyvíróként végezte. Ne tévesszen meg a szende arc, és szexmüveg. Ez a lány Sáfrány Emese, vagyis Aleska Diamond meg még Alexa Diamond néven is, a legdurvább pornó jeleneteket is vállalta jó pénzért. Például négy négerrel is baszott egyszerre.
– Most tegyük félre a szokásos gyanakvást azzal kapcsolatban, hogy ki is a valódi szerző, és egyszerűen intézzük el annyival, hogy Aleska Diamond könyvet írt az életéről De hová tűnt Emese? címmel. Ez még így is elég megdöbbentő, hiszen pornós múlt ide, mémesedés oda, a Sáfrány Emese néven született Aleska még mindig csak 26 éves. Ráadásul nem is igazi életrajzról van szó, hanem csak élete fontos férfijairól, úgyhogy annyira nem meglepő, hogy 200 oldal alatt megúszta a dolgot – közli a Velvet. Ha a pornó érdekel, kerüld el Aleska Diamond könyvét!

aleska-diamond-safrany-emese-konyve

A könyv természetesen kitért a pornós évekre, sőt, kiderült az is, hogyan került be Aleksa Diamond a forgatagba. Egyszerű a történet: szegény vidéki lány a fővárosba került, a szerelme kifosztotta, nem él meg a fizetéséből. Felfedezik az utcán, behívják modellkedni, aztán ott kiderül, valami másról van szó. Itt annyival árnyaltabb volt a kép, hogy Aleska elsőre nemet mondott, aztán annyira lent volt anyagilag, hogy nem látott más kiutat. Persze, most mondhatnánk, hogy ronda világ lenne, ha minden szegény ember kurvának vagy pornósnak állna.
A Pornhub magyarországi statisztikája szerint a magyarok Aleska Diamondra kerestek rá a legtöbbet a pornómegosztó oldalon, a magyar pornó és a teen keresőszavak is az élenjárnak a keresésekben. Sáfrány Emese, Aleska Diamond sexshop boltból vásárolt vibrátor szex munkákkal kezdte. A vibrátorok vastagsága és mérete folyamatosan nőtt, aztán az lett a vége, hogy négerekkel pornózott a legdurvább jelenetekben is.
Aleska Diamond pornós linkek és cikkek a témában: Aleska Diamond, Sáfrány Emese négerekkel is pornózott. Szerinted aki pénzért baszik az kurva vagy pornószínésznő?


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Boom Boom potencianövelő rendelés, vagy személyes vásárlás Budapesten

Aze egyik legjobb potencianövelő szer Boom Boom potencianövelő rendelés vagy személyes vásárlás Budapesten. A Boom [...]

Szexbolt és online szexshop áruk férfiaknak, nőknek és pároknak

Hisszük, hogy a szex többről szól, mint a jó érzés. Ez a választásról szól. Ezért [...]

Online szex shop és szexbolt Budapest belvárosban, az Intim Center Astoria

Milyen a jó szexshop? A jó szexbolt garantálja a teljes intim életet. A szexuális játékok [...]

Vásároljon szexi erotikus jelmezt a sexshopban az INTIM CENTER a tuti

Manapság az erotikus ruhák elválaszthatatlan jelei sok pár intim életének. A szexológusok pedig feltétlenül azt [...]