Fejős Alexandra – Apja küldte meztelenkedni

fejos_alexandraÉdesapja nevezte be a Blikk szépe versenybe Fejős Alexandrát (19), akinek minden vágya, hogy elismert fotómodell legyen.
A címlaplány barátja azonban nem igazán örül annak, hogy szerelme ország-világ előtt mutatja meg bájait.
Fejős Alexandra már az iskolapadban is arról álmodozott, hogy egyszer a címlapokon fog pózolni, így nem csoda, hogy amint elvégezte az iskolát, máris benevezett versenyünkre, hogy bejutva a decemberi fináléba, zsebre vágja az egymillió forintos fődíjunkat és a nyuszis magazin fotózását.
– Idén fejeztem be a vendéglátó iskolát, így egyelőre munkát keresek, addig pedig hoszteszkedésből élek. Remélem, hogy ez a verseny kicsit dob majd a karrieremen, azt azonban tudom, hogy a topmodellkedéshez és a kifutóhoz túl alacsony vagyok, így csak a fotó modellkedés marad nekem – kezdte a barna hajú szépség, akinek terveit szerető családja is támogatja.
– Édesapám hívta fel a figyelmemet a Blikk szépe versenyre, ő mondta, hogy nevezzek be. Anyukám is támogat mindenben, még a félakt fotózásokban is, mivel nagyon büszkék rám.
Alexandra örömébe azonban némi üröm is vegyült, barátja ugyanis eleinte nagyon nem akarta elfogadni, hogy szerelme a címlapon dobja le a ruháit.
– A párom már kevésbé támogat, mint a szüleim, mivel nagyon nem örül annak, hogy más pasik is láthatnak félmeztelenül. Kisebb-nagyobb viták után azonban nagy nehezen elfogadta a döntésemet, mivel látja, hogy mennyire tetszik nekem a fotózás világa, és mennyire szeretnék ezzel foglalkozni – árulta el a barna hajú szépség.

Fejős Alexa továbbjutásához a többi lánynak is „lesz egykét szavat hiszen mindenki az egymillió forintos fődíjunkra és a nyuszis magazin fotozására hajt.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Szexshop online webáruház árukereső

Szexplaza.hu erotikus weboldal és online szex shop áru és tartalom kereső. Írd be a keresendő [...]

Valentin napra készül a lány… és te?

Erotikus társasjátékkal, szex társasjátékkal készülnek a legtöbben, hisz remek erotikus Valentin-napi ajándék. Ráadásul közös szórakozást nyújt, [...]

Anális szexjátékok használata és gondozásuk

Amikor a végbélnyílással játszik, használjon kenőanyagot. A végbélnyílás nem szekretál természetes kenőanyagot, így a lyukat [...]

Vibrátorral szexelnek Algács Virginia és Király Adrienn

A szexuális felvilágosító programok általában figyelmen kívül hagyják a női szexualitást, nem is beszélve a [...]