Bognár Nikolett pinája – Éden 2

Bognár Nikolettet, az Éden Hotel aktuális évadának szereplőjét többször is fotózták meztelenül Stunning Ambra néven, de nem titkolja, és nem is szégyelli. Sőt, ha módja lenne rá, vetkőzne is még egy utolsót.

– Nem egyetlen aktsorozat készült rólam, hiszen szerepeltem a Playboyban is. Azóta teljesen más dolgokkal foglalkozom, a modellkedést is csak hobbiszinten űzöm, divatbemutatókon veszek részt. Szóval nem ez az első az életemben – fejtette ki a Velvetnek Bognár, aki saját vállalkozást vezet: ruhákat forgalmaz.
Megjegyezte, nem voltak kétségei afelől, hogy a fotók elő fognak kerülni, amint a műsor elindul: “Úgy gondolom, hogy mindenkiről, aki szerepel a médiában, minden kiderül. Nem titkolom és nem is szégyellem ezeket a képeket, és felesleges is lett volna. Tudtam, hogy valaki nyilvánosságra fogja hozni őket.”
– Ha olyan dologról van szó, ami hozzám közel áll, legyen az fotózás, reklámfilm, rendezvény, akkor bármikor adom az arcom és magam ahhoz, ami az erkölcseimbe belefér. Így, a harminc felé közeledve, próbálom magam jól tartani. Igen, egyszer utoljára még levetkőznék a Playboynak.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Egy guminő egy fasz, meg Szarka Andrea pornós és glamour modell pornó

Szarka Andrea glamour modell Gedeon Andi Facebook oldalán, pornós Sasha néven a Szexpláza oldalon, ahol plázacica [...]

BDSM szerepjátéhoz szexkellékek használata

A szex szerepjáték a hálószobában bdsm kiegészítőkkel nagyszerű módja annak, hogy kalandokat adjunk hozzá, és [...]

Új online szexshop webáruház XShop.hu

Az online szexshop bolt, készletről küldi Önnek a termékeit. Magyarországon is egyre több az online [...]

Síkosító zselé hüvelyi szárazságra is, K-Y Lubricating Jelly gél amit az orvosok is ajánlanak

Síkosító zselé hüvelyi szárazságra is, K-Y Lubricating Jelly gél amit az orvosok is ajánlanak. A [...]