Cicciolina bugyi nélkül Hajdúnál

Bugyi és melltartó nélkül fogdosta és a kamerák előtt kezdett ki Cicciolina Hajdú Péterrel. Péntek este a Life TV Összezárva Hajdú Péterrel című műsorának vendége Cicciolina lesz, és a műsorvezetőt nem várt meglepetés érte a forgatáson. Hiába ült ott ugyanis a vezérlőben Hajdú kedvese, Eszter, az egykori pornódíva folyamatosan próbálta zavarba hozni a tévést.

Több alkalommal is megmutatta neki a keblét, megfogta a fenekét, végigsimított a férfiasságán, kacérkodott egy répával, de rá is feküdt Hajdúra, majd alaposan megmasszírozta.

– Eszti a vezérlőben ült, amikor Ilona rámászott az asztalra, premier plán betekintést engedve. Az emberek általában elfelejtik, hogy kamera van a sötétített üveg mögött, és llona sem sokat törődött vele. Ekkor szembesültem vele én és a stáb is, hogy nem hazudott, amikor azt mondta, nem vett bugyit és melltartót – emlékezett vissza a Blikknek Hajdú Péter, aki elárulta, Husika szexi tánca után a leállásban be is mutatta őt a menyasszonyának, aki humorral kezelte a helyzetet.

– Egy produkciót akartam neki csinálni, de nem volt benne semmi perverzitás, inkább csak kis játszadozás. Mondtam is a barátnőjének, aki nagyon szép kislány, hogy nem kell félni, nem fogom tőle elszeretni – magyarázta Cicciolina, aki alaposan végigtapogatta a tévést, és nemcsak megmutatta a melleit, de azt is hagyta, hogy Péter megmarkolja azokat.

Hajdú állítja, más körülmények között sem engedett volna a csábításnak.

Két okból sem: az egyik, hogy szerelmes vagyok, a másik, hogy édesanyám és Ilona között mindössze két év van… Ugyan akár 15 évet is letagadhatna, de én a fiatalabb lányokat szeretem.

Ilona egy roppant kedves, naiv, szórakoztató jelenség, aki rengeteg pasit megkapott, de még mindig az igazit keresi. Remélem, egyszer megtalálja! – mondta a lapnak a tévés.

A szőke szexbomba, ruháját felrántva bizonyította be a Frizbi forgatásán: extrém szokását mai napig őrzi, szívesen ad interjút bugyingótlanul
[Videók]


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Vibrátorért ugorj be az Intim Center szexshopba a legjobb szexbolt az országban

Ha kilátásban van egy kis szex, vegyél egy vibrátort! A vibrátor blog is írja, hogy [...]

Dr. Balogh Emese ügyvéd is tesztelte a Szexpláza szexshop kütyüjeit

A jogból végzett dr. Balogh Emese a castingon a Szexpláza online szexshop raktáron lévő erotikus [...]

Szexshop eszközökkel izgult fel Orsulitz Rita, aztán jól megdugatta magát

A fiatal tornászlány Orsulitz Rita pornó castingra jelentkezett. A szexmunka előtt Szexpláza szexshop eszközökkel, a vibrátorok [...]

A legjobb potencianövelő tabletta az Intim Centerben kapható

A természetes szexuális fokozók ugyanolyan idősek, mint amennyi problémát megoldani kellene. Több száz évvel ezelőtt [...]