Damu megverte és megerőszakolta a csajt

Nemi erőszak miatt feljelentette barátnője Damu Rolandot, akit ma hajnalban, XIII. kerületi lakásából vittek el a zsaruk. A színész lakásán egész nap helyszíneltek a rendőrök. Barátnője azzal vádolja a színészt, hogy megerőszakolta és bántalmazta őt. A BRFK XIII. kerületi Rendőrkapitánysága súlyos testi sértés bűntett kísérlete miatt nyomoz. A hatóság tájékoztatása szerint a 36 éves férfi 2010. november 17-én, 20 óra körül, az angyalföldi lakására felment a volt barátnőjével, majd ott feltehetően több alkalommal bántalmazta a sértettet, aki segítségét kiabált. Ezt követően Damu szóban fenyegette és kérdőre vonta, majd elengedte a lányt. Taxival ment haza, majd értesítette egy barátját, aki kihívta a mentőket. A 28 éves nőt a mentők kórházba szállították, ahol ellátták sérüléseit. A hölgy a kórházból értesítette a rendőrséget és feljelentést tett volt barátja ellen. A rendőrök egész nap helyszíneltek Damu lakásán.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

A női potencianövelőkről, ha csökken a libidó

Amikor szóba kerül a vágyfokozás témaköre, akkor általában a férfiak azok, akik szeretnének tenni a [...]

Dupla élvezetek kétágú vibrátorokkal vagy dildókkal

A kettős szexjátékok jellemzői. Kétoldalas vibrátorok és dildók. A különbség a kettős és a kétoldalas [...]

Nyuszi vibrátorral kényezteti egymást Fazekas Johanna és Gábor Nikolett

A Szexplázában is nyomták a pornós melót Fazekas Johanna és Gábor Nikolett szép magyar lányok. A producer [...]

A potencia eszközei és gyógyszerei, hogy merev legyen a dákó amikor kell

A potencia eszközei a férfiak széles körében népszerűek, ezért gyakran szexboltban vásárolják őket. Számos stresszfaktor, [...]