Dér Heni politizálni akar

A fasz kivan, hogy mik akarnak már lenni pinamutogató vagy pucsítgató magyar lányok… Dér Heni egyelőre énekesnőként és énektanárnőként keresi meg a betevőre valót, de frissen szerzett diplomája birtokában a politika irányába is kacsingat.
– Nagyon boldog vagyok, mert pár nappal ezelőtt államvizsgáztam ötösre, végre megvan a második diplomám, a médiatudomány után most már a politológiai is. Nagyon érdekel a politika és az is, hogy mi történik a határon túli magyarokkal, mert én is annak születtem.
– Készülnöm kell a holnapra, nem mindig leszek fiatal énekesnő. Sok a diplomáimhoz köthető tervem van, de korai lenne ezekről nyilatkozni. Addig is folytatom az énektanítást is, jelenleg huszonöt tanítványom van – magyarázta Heni, aki szólóénekesnőként is le szeretné letenni névjegyét a szakmában.
– Ha minden jól megy, egy év múlva már a kezemben tarthatom az első szólóalbumom. Muszáj leszögeznem, hogy ez nem azt jelenti, hogy kilépek a Sugarloaf zenekarból, aminek egyébként már nyolc éve tagja vagyok.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

A nagy dildót szereti Mazurek Melinda, szenvedélye a méretes műfasz

Mazurek Melinda nagy dildós leszbi maszturbálós jelenetét egy másik magyar lánnyal csinálta.  producer a SZEXPLÁZA SZEXSHOP [...]

A legjobb szexshop kínálatából top szexkütyük és egészségügyi infók INTIM CENTER ajánló

Az INTIM CENTER budapesti legjobb szexshop kínálatából, szexkütyü ajánlatok. Az online szexshopból 0-24 óráig, nonstop rendelhetsz. [...]

Müller Nikolett vibrátoros pornó

Müller Nikolett vibrátoros pornó. A producer az INTIM CENTER szexshop vibrátoraiból most egy egyszerű karos [...]

Nemi kielégülést biztosítunk nőknek, férfiaknak, pároknak INTIM CENTER

Az INTIM CENTER nemi kielégülést biztosít a világ legjobb gyáróitól beszerzett szex segédeszközeivel nőknek, férfiaknak, [...]