Dundika és húga Kovács Brigitta meztelen, a pinájuk retusálva van

Dundika és ritkán látott húga is gyönyörű. A 33 éves Brigi is szőke bombázó Dundika Hornyák Hajnalka, és és húga Kovács Brigitta meztelenül. Dundika, vagyis Majoros Hajnalka 2005-ben azzal lett ismert, hogy elnyerte a Magyarország Playmate-je címet. Ezt követően több tévés műsorban is szerepelt, 2010-ben, az Ezek megőrültek! forgatásán Majka bele is habarodott. 2011-ben jöttek össze, az év novemberében megszületett Marián, majd 2016-ban Olivér fiuk.

Kevesen tudják, hogy Dundikának van egy négy évvel fiatalabb húga, aki szintén két kisfiú édesanyja. Hornyák Brigitta fiatalon lett először várandós. 18 éves volt, amikor egy szerelmi csalódás után megismerkedett az interneten a párjával, majd három hónap múlva várandós lett.

Kristóf öccse nem sokkal azután látta meg a napvilágot, hogy Dundika 2016 augusztusában világra hozta Majoros Olivért. A pinák retusálva:

Dundika_PB06_123_827lo.jpgDundika_PB04_123_1139lo.jpgDundika_PB08_123_931lo.jpgDundika_PB11_123_149lo.jpgDundika_PB05_123_240lo.jpgDundika_PB02_123_543lo.jpg

Modellvilág adatlapja – Dundika videók – Dundika énekel – Brigi március 25-én ünnepelte a születésnapját, amin a testvérek nem tudtak együtt lenni, Dundika ezért Londonban készült, közös képekkel köszöntötte fel a húgát. Képes összeállításunkban több magyar sztár gyönyörű, ritkán látott lánytestvérét is láthatod.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Ki jár gyakrabban szexboltba srácok vagy lányok?

Az egzotikus termékek iránti kereslet nem csökken, hanem éppen ellenkezőleg, növekszik. Egyre többen válnak merésszé [...]

Mikuláslány jelmezt hol vegyek? Az INTIM CENTER szexshop üzlet és webáruházból!

– Hol vegyek Mikuláslány jelmezt? – vetődik fel gyakori kérdésként többször. Rendelni szeretnél házhoz futárral vagy postával, [...]

Nem áll fel? Új férfi potencianövelők, rendelés vagy személyes vásárlás szexshopból

A férfiak több mint harmada potenciazavarral küzd, melynek súlyossága eltérő lehet és rohanó világunkban sajnos [...]

Szexshop vibrátorok és dildók, az Intim Centerben vannak a legjobbak

Fedezze fel a legszélesebb vibrátor és dildó választékot az Intim Centerben! Az Intim Center szexshop [...]

Hozzászólások lezárva.