Életfogytiglan a szexbűnöző divattervezőnek

Legalább 59 évre rács mögé került Anand Jon divattervező, akinek ügyében hétfőn hirdetett ítéletet a Los Angeles-i fellebbviteli bíróság többek között kiskorúakkal szemben elkövetett szexuális bűncselekmények miatt. A sztárok felkapott divatgurujaként közismertté vált 35 esztendős Jont két évvel ezelőtt tartóztatták le egy modelljelölt feljelentése alapján, aki azt állította, hogy a férfi megerőszakolta Beverly Hills-i lakásán.
A nyomozás során bebizonyosodott, hogy Jon divattervezői vállalkozása ürügyén 2001-től fiatal modelljelölteket csábított magához, és erőszakoskodott velük. Áldozatai között 14 éves is volt.
A férfi végig tagadta a vádakat. Jogi képviselője arra alapozta védelmét, hogy a fiatal lányok bosszúból fordultak ügyfele ellen, a szexuális erőszakot csak kitalálták, és arra a nyomozás során szinte semmiféle konkrét bizonyítékot nem is találtak.
Jont tavaly novemberben 16 rendbeli szexuális bűncselekmény elkövetése miatt nyilvánította bűnösnek a bíróság.
Az indiai származású tervező 2003-ban futott be Amerikában. Egy évre rá már a világ legsikeresebb dél-ázsiai emberei közé sorolta a Newsweek magazin. Olyan celebritásokat öltöztetett, mint Paris Hilton vagy Janet Jackson.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Üvegből készült dildók és szexjátékszerek higiénikusak szex és maszti közben is

Az üvegből készült szexuális játékok viszonylag új trendet jelentenek az intim áruk területén. Fő különbségük [...]

Erotikus ajándékot Valentinra és alkalmakra rendelj vagy INTIM CENTER üzletünkben vásárolj

Ajándéknak a rutinosabbak inkább a romantikus randira, mozira vagy vacsorára voksolnak, és persze ott van [...]

Nemi gerjesztők férfiaknak és nőknek bombasztikus szexhez

A modern élet gyors üteme néha olyan helyzetekhez vezet, ahol a partnerek közötti szexuális vágy [...]

Milyen lányokat kielégítő szexshop dolgokat tudtok?

A nők intim termékei örömet és előnyöket is adhatnak. A legtöbb terméket mind a hüvelyi, [...]