Fogarasy Mariann hapsija az erőszakoló fotós

Fogarasy Mariann hapsija az erőszakoló fotós. A riportban Szeghalmi Anita is megszólal. Szombat hajnalban, Fonyódligeten, az ELTE gólyatáborában egy ott dolgozó fotós, aki az egyetem hallgatója is, megerőszakolt egy elsőéves lányt.

A modell felháborodva és könnyeivel küszködve vette védelmébe fotós barátját, aki állítólag már be is ismerte tettét. Szombat hajnalban, Fonyódligeten, az ELTE gólyatáborában egy ott dolgozó fotós, aki az egyetem hallgatója is, megerőszakolt egy elsőéves lányt.

A 38 éves gyanúsított korábban már volt büntetve erőszakos közösülésért. Jó néhány éve fotózik az ELTE rendezvényein, és harmadéves az egyetem informatikus könyvtáros szakán.

Fogarasy Mariannt egykor David Beckhammel boronálták össze, bár sosem derült ki, igazából mi is volt köztük. Felháborodva állt ki a fotós mellett. Mariann azt mondta, a történtekért nem lehet csak egy embert hibáztatni. Szeghalmi Anita fotós és sminkes többször is dolgozott a gyanúsítottal. De sosem feltételezte volna, hogy a férfi szexuálisan bántalmazná a lányokat.

fogarasy-mariann-segge

A Bors információi szerint a fotós egy éve felkerült egy szakmai feketelistára erőszakossága miatt. Az eset után hamar kézre került, néhány órán belül elkapták, és előzetesbe helyezték. A Hallgatói Önkormányzat tagjait pedig felfüggesztették.

9 év börtönt kapott a gólyatábori erőszakoló

Jogerősen kilenc év börtönre ítélte a harmadfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla szerdán K. Szilárdot, aki 2014 nyarán az ELTE Tanító- és Óvónőképző Karának fonyódligeti gólyatáborában megerőszakolt egy lányt, tudósít az MTI.

A 40 éves férfi ügyében a táblabíróság helybenhagyta a Kaposvári Törvényszék tavaly novemberi ítéletét, amely az első fokon eljáró Fonyódi Járásbíróság által 2015 júniusában kiszabott hét és fél éves büntetést kilenc évre súlyosbította. K. Szilárd egy lányt vert és erőszakolt meg az ELTE táborában. Az aktusról fotókat is készített.

A 2014 szeptembere óta előzetes letartóztatásban lévő vádlott fotósként dolgozott a gólyatáborban, ahol a vád szerint 2014. augusztus 30-án kora hajnalban megtámadta, fojtogatta, ököllel verte, megöléssel fenyegette és megerőszakolt egy budapesti elsőéves hallgatót.

A történtekről több mint 100 fotót készített, ezekkel akarta később zsarolni áldozatát. A fotós a szobájába visszatérve kivette a memóriakártyát a gépéből. A rendőrök ezt nem is vitték volna el, ha a táborban lévők nem figyelmeztetik őket erre. A másod- illetve harmadfokú ítélet azért lett súlyosabb, mert az SD-kártya így nemcsak magára a szexuális erőszakra lett bizonyíték, de legalább két további bűncselekményre is, mivel a fotók a lány engedélye nélkül készültek és egy zsarolás eszközei voltak.

Nem szabadulhat a fotós, aki gólyatáborban erőszakolt meg egy fiatal lányt

Nem kerülhet szabadlábra az a férfi, aki egy gólyatáborban megvert és megerőszakolt egy diáklányt. Korábban született egy ilyen döntés, az ellen azonban sikeresen fellebbezett.
A férfi az Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben tölti büntetését. A a bíróság nem vette figyelembe az elkövetett bűncselekmény jellegét, súlyát, az elkövetés módját, illetve a büntetett előéletét sem.
A bíróság az ügyészi fellebezésnek helyt adva mellőzte a férfi szabadon bocsátását.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Szexbaba vásárlás és tudnivalók aztán jöhet az élvezetes szex

A szexbabák férfiaknak a cikk fő témája. Nagyszerű megoldás szexuális partner hiányában a különböző erotikus [...]

Szexshop cuccokat tesztelt Hanzelinova Veronika és Silion Antinia Roxana

Az Astoria budapesti szexshop cuccait tesztelte Hanzelínová Veronika és Silion Antinia Roxana! Az ismert magyar pornós [...]

Szexshop árukat próbál ki Hruby Edina a perverz pornózása előtt

Mit kell csinálnia egy pornósnak és escortosnak? Olykor mindent. A megkérdezett felnőttfilmesek tapasztalata az, hogy [...]

Potencianövelők természetes alapanyagokból, a szexbolt és webáruház kínálatban

Fokozza teljesítményét a természetes férfi potencianövelővel. Növényi formulánk segít javítani az energiaszintet és a libidót, [...]