Gáspár Evelin

gaspar_evelinGáspár Evelin, Gáspár Győző, Győzike lánya. a világ legszebb és legdrágább helyein tölti a nyarat. Legutóbb Nizzába, majd Monacóba ruccant át Miamiból, ahová több mint egy hónapja utazott ki. Ahogy arról lapunk beszámolt, Gáspár Győző (39) lánya luxustanfolyamon vesz részt Miamiban, ahol egy angol nyelvi képzésre jár. Az egy hónapos kurzus legalább kétmillió forintjába került Győzőnek, miközben Gáspár Beával legalább húszmilliós adótartozásuk van. A képen Evelin csücsörít az ajkával, hogy jó szopós szája legyen.
– Evelin iskolájának több kirendeltsége is van, Nizzába az osztálytársaival utazott, hogy megírjanak egy dolgozatot, és franciául tanuljanak. Onnan pedig Monacóba mentek, de természetesen oda is tanulás céljából. Nagyon nemes iskolába jár – magyarázta a Blikknek Győzike, akit felháborít, hogy az emberek ócsárolják, amiért milliókat költ lánya taníttatására. Szerinte egy szülőnek kötelessége támogatni a gyermekét a tanulásban, ennek köszönheti Evelin, hogy Miamiban tanulhat, ahonnan egy-egy dolgozat kedvéért átugorhat a francia Riviérára, Nizzába, majd Monaco luxusát is élvezheti. Legutóbb a Les Jardins du Casino de Monaco sétányról tett közzé egy fotót magáról. A turisták közkedvelt pálmafás sétánya ez, amelyet kaszinók és látványosságok vesznek körül… A teljes cikket itt olvashatod el.
További Gáspár Evelin szex, erotika, bulvárhírek: Rihanna mellét fogdosta Gáspár Evelyn Győzike lánya – Gáspár Bea, Bea asszony CKM  2005 júliusi bikinis fotók – Evelin fogyásán milliókat keresnek Gáspárék – Gáspár Evelin, Győzike gyereke nagylány lett – Győzike jól tud élni adófizetés nélkül.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

A potencia eszközei és gyógyszerei, hogy merev legyen a dákó amikor kell

A potencia eszközei a férfiak széles körében népszerűek, ezért gyakran szexboltban vásárolják őket. Számos stresszfaktor, [...]

A popsidugó férfiaknak és nőknek is nagy élvezet, Legyen análkúpod neked is!

Sokan, akik szeretnék diverzifikálni szexuális életüket, szexboltokba mennek. Az intim üzletek játékok széles választékát kínálják, [...]

Férfi szexbabával és pornós pasival szexel Fülöp Krisztina

Ha azt hitted, hogy a felfújhatós szexbabák csak a legénybúcsúkon vagy a sztriptízbárokba járó férfiak [...]

A női potencianövelőkről, ha csökken a libidó

Amikor szóba kerül a vágyfokozás témaköre, akkor általában a férfiak azok, akik szeretnének tenni a [...]