Gyerekek mellett dolgozik a pedofil

megeroszakolta_a_kislany_a_pedofilA férfi azért ült börtönben, mert védekezés nélkül szexelt egy fiatalkorú fiúval, akit meg is fertőzött a HIV vírussal. Most, szabadulása után azt akarta elérni, hogy olyan helyen is dolgozhasson, ahol gyerekekkel találkozik. A bíróság helyt adott a kérésének.
A 38 éves Stelios Kimpriktzis az interneten ismerkedett meg későbbi áldozatával, akit egy erdőbe csalt, majd rávette, hogy szexeljen vele. A férfi tudta, hogy HIV fertőzött, mégsem használt óvszert, így a fiatalkorú fiút is megfertőzte.
Kiskorú megrontásáért, és életveszélyt okozó testi sértésért ítélték el, majd börtönbe került, írja a Daily Mail. A teljes cikk itt olvasható.
További bejegyzések pedofil témában: Kislánynak adta ki magát a pedofil férfi – Elfogatóparancs a pedofilbotrányos papság pápája, XVI Benedek ellen – A pápa bűnrészes a pedofil papok ügyében – A papi pedofíliával szemben talán már fellép a Vatikán – Van pedofiloknak szóló kézikönyv.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Szexbaba meg egy férfi, Szarka Andrea hármas szex

Kell egy barátnő vagy maszturbációs szexkellék, egy felfújható guminő? Az online szexshop webáruház szexbaba választékából [...]

Milyen lányokat kielégítő szexshop dolgokat tudtok?

A nők intim termékei örömet és előnyöket is adhatnak. A legtöbb terméket mind a hüvelyi, [...]

Szexbolt és online szex shop kereső Budapesten és az országban

Szexboltot keresel, vagy megbízható intim szexshop webáruházat? A legjobb szexüzletek és szexwebshopok itt vannak összegyűjtve [...]

Valentin napi ajándéknak szexet kérek meg egy vibrátort

Valentin napi ajándéknak szexet kér a lány, meg egy vibrátort. A vibrátor vásárlás megoldásában tudunk [...]