Japán csajok szűzhártyáját az anyjuk szakítja át

bogyos_azsiai_cafkaA japánok és az ázsiai csajok szüzessége: Japán lányok szűzhártyáját az anyjuk szakítja át. Ez kis magyarázatot kíván hogyan is teszik ezt! Először is évszázados szokásról van szó, amit a mai, civilizált Japán már nem követ. Régen azonban a tíz év körüli ázsiai csajoknak az édesanyja szakította fel az éppen kialakuló szűzhártyáját. Erre a célra számára készült vásárolt dildóval (dildó: pénisz formájú eszköz, szobor). A japán gondolkodás szerint az egyetlen célja, hogy jó feleség legyen. A szex terén tudjon mindent ami számára szükséges, és már tizenévesen is olyan profi legyen, mint koraősz európai prosti. Tartsa az urát jól, és szolgálja ki mindig! Ha húsz éves koráig nem mennek férjhez (ez egyébként mind a mai napig így van), akkor már öreglánynak számítanak, és már “csak” külföldön van esélye magának férjet találni. Az ázsiai csajok ezért mennek szívesen külföldre tanulni, hogy közben még férjet is lehalásszanak maguknak. Ugyanez a férfit kiszolgáló szemlélet, a legteljesebb alázatra nevelés jellemzi a thai és ázsiai csajokat is. Számukra az jelenti a totális örömöt, ami európai nő nem mint kapásból megaláztatásnak vél. Már kislány korukban megtanítják, hogy mitől lehetnek világhíres ágyhercegnők. Ráadásul a kéjre nem tartanak igényt, mert egyszerűen nem tartják fontosnak. Így aztán minden ügyetlen európai vagy amerikai turista könnyen lehet császár köztük, amit sok esetben a kedélyes AIDS vírusával hálálnak meg.
Ázsiai erotika, szex, pornó: Szex Japán módra, Japán tinilány szőrös sunával, Pucér kis ázsiai pina, Asian Fucking Nation Tia Tanaka, Asian slave, ázsiai csaj megkínozva


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

A szexi ruci durván izgatja a férfiakat, sok van az intim szexshopban

A történelem fejlődésével a divat is fejlődött. Annak ellenére, hogy a leghíresebb divattervezők – férfiak, [...]

Adult Expo Hong Kong – képek

Már partnerre sincs szükség?! Ilyen élethű pénisz utánzatokkal, dildókkal és vibrátorokkal, valamint szexbabákkal játszadoznak az [...]

Kicsi a péniszed és nagyobb farkat szeretnél?

Mi a teendő, ha kis péniszed van? A farok mérete növelhető? A test és a [...]

Az INTIM CENTER legjobb szexshopban jártam, mert elromlott a vibrátorom

Eh, egy klisés, fantáziátlan konzumidióta vagyok, fene a pofámat. Történt pár hete, hogy (OMG, épp [...]