Krasznai Tünde, Jenny Noel plázacica pornó a Szexplázában

Krasznai Tünde, a pornó és a társadalom. Krasznai Tündével kapcsolatban elszabadult a pokol. Nem másutt, mint egy álszent társadalomban, Magyarországon.
A Parlamentbe nem hívták meg a többi X-faktoros versenyzővel együtt, mert korábbi felnőtt filmes szereplései – az indoklás szerint – nem teszik lehetővé, hogy példaképpé váljon a gyerekek előtt.

Kolcsár Tündi, Krasznai Tünde művésznevén Jenny Noel a Szexplázában a plázaciccákkal pornózott. – Bemutató oldal itt – Videók: 01 02

Kép Kép Kép Kép Kép

Évek óta tartanak parlamenti gyerekkarácsonyt hátrányos helyzetű gyerekek számára, az elmúlt három évben X-faktoros előadók is felléptek ezeken. Az Origo úgy tudja, hogy az idén ez meghiúsul, mert a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat attól tart, hogy a konzervatívabb, vallásos vendégek (tanárok, egyházi személyek, szülők) közt akad majd olyan, akinek értékrendjébe nem fér bele, illetve akit zavarna, hogy Krasznai Tünde a műsor előtt pornófilmekben szerepelt, így felkérték a csatornát, hogy őt semmiképp ne hívják el a fellépésre. (A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesületének elnöke dr. Kövér László, aki a Parlament elnöke is).

Az RTL Klub szerint az X-Faktorban nem az az érdekes, hogy ki honnan jött. „Fontosnak tartjuk, hogy nem különböztetjük meg a versenyzőket előéletük alapján: nem számít, ki volt ismert korábban, ki mit csinált, csak az a fontos, hogy itt és most hogy szerepel” – jelezte a csatorna.

Az RTL Klub úgy látja, hogy a nézők akaratával ellentétes, és erkölcsi szempontból is elfogadhatatlan, hogy egy tehetségkutató dobogós helyezettjét a múltja miatt diszkriminálják. „Ahol az X-Faktor bármely szereplője nem kívánatos, ott az egész X-Faktor, annak összes szereplője is az. Ezért az idei karácsonyi ünnepségen nem tudunk részt venni. Sajnáljuk, hogy kérésükkel megfosztottak több száz szegény, hátrányos helyzetű gyereket attól, hogy személyesen találkozhassanak azokkal, akiket ezen az őszön valószínűleg a legirigyeltebb sztároknak tartanak, akik a számukra példát mutathatnak, hogy érdemes nagyszerű teljesítményt nyújtani, mert azzal elérhetik céljaikat. Különösen fájó, hogy mindez pont egy olyan versenyző miatt történik, aki néhány évvel ezelőtt ugyanúgy ott ünnepelhetett volna, hiszen maga is szegény, hátrányos helyzetű gyermek volt” – közölte az RTL

Krasznai egyik “felnőtt filmes” videóját a szemembe tolták az interneten, megnéztem. Ez valamilyen szereplő válogatás lehetett (nagyon belvárosiak és Győzike kedvéért casting).
Sajnos nagyon randa kis film volt, nem kedvet csinált a szexhez, hanem inkább taszított engem, pedig egy jó pornónak az volna a funkciója, hogy kihozza az emberből a szexualitást. Ebből következően Krasznait nagyon rossz pornós filmszínésznőnek tartom – írja egy olvasónk.

Az X-faktorban nem minden előadását hallottam Krasznainak, de történetesen hallottam ott bluest énekelni, és az bizony nagyon szépen oda volt téve. (Hangilag! Ezt a hangilagot csupán azért említem, mert a frász jön rám ettől a magyartalan, de az X-faktorban orrba-szájba elhangzó kifejezéstől. Ez kérem szépen nyelvtani pornó!
Na most akkor mehet vagy nem mehet Krasznai Tünde a Parlamentbe gyerekeknek énekelni – ez itt a(z) (álszent) kérdés! Szerintem, ha jól énekel – márpedig igen – akkor énekeljen bárhol, bármikor, bárkinek. Ebből persze nem következik, hogy a bűn rossz pornóiba az életben még egyszer belenézzek – fejezte be a véleményét.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Szexshop XO.hu

Az XO online szexshop bolt, készletről küldi Önnek a termékeit. Magyarországon is egyre több az [...]

Leszbi pornóban Déri Laura és Vyazovaya Tatiána vibrátorral szexel

A magyar és orosz lány vibrátorral találnak egymásra. Déri Laura és Vyazovaya Tatiana a Szexpláza [...]

Ajándék ötletek a legjobb szexshopból, Intim Center Budapest

Nemcsak az örömre, hanem vevőink és megrendelőink egészségére és biztonságára is ügyelve csak biztonságos, eredeti, [...]

Szex kellékek online sexshopban rendelhetők, vagy a szexüzletben Bp. Károly krt. 14. sz alatt megvásárolhatók

Mit szoktak az emberek egy szexshopban vásárolni? Hát magasan vezetnek a különféle vibrátorok. Erotikus intim [...]