Las Vegasban pucsít Polgár Krisztina

Pókerezés helyett inkább csak a napozás és a kirándulás jutott Polgár Krisztának és Freire Szilvinek idén Las Vegasban.
Szórakozással egybekötött pókerversenyen játszott Polgár Kriszta és Freire Szilvi a múlt héten, mégpedig a kaszinók fellegvárában, Las Vegasban. A két szépségkirálynő a World Series of Poker Main Eventjére érkezett a szerencsejáték fővárosába, ahol azonban Fortuna sajnos már az első napokban elpártolt tőlük. A pókeres lányok azonban egy percig sem szomorkodtak, azonnal feltalálták magukat Las Vegasban, ahol több mint két hétig szórakoztak. Kriszta összebarátkozott Daniel Negreanuval is.
– Szilvi korábban kiutazott mint én, s már alig várta, hogy megérkezzek én is. Nem először jártam Vegasban, viszont még mindig nagyon izgatottan várom, hogy megérkezzek. Sajnos elég hamar kiestünk a WSOP főversenyén, én az első, Szilvi pedig a második nap búcsúzott. Nagy kedvencemmel, Daniel Negreanuval azonban annyira jó barátságot kötöttünk, hogy szinte mindenhova együtt mentünk a kiesésünk után. Közösen fedeztük fel a várost, nagyon jó kis csapattá verbuválódtunk – kezdte az élménybeszámolóját Kriszta.
– Igaz, bosszant kicsit, hogy ilyen hamar búcsúznunk kellett a versenytől, de nem sokáig szomorkodtunk, hiszen szuper jól éreztük magunkat. Csodás volt az idő, sokat napoztunk és kirándultunk. Voltunk karaoke bárban is, és megnéztük az Operaház fantomját, ami fantasztikus volt. Időközben kijött hozzánk egy nagyon jó baratnőm is, úgyhogy igazi csajos nyaralásunk volt. Forrás: Pókermánia.hu


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Csak kemény farokkal tudsz karmester lenni a szexben

A pasik sokat aggódnak a szexuális teljesítményük miatt. A mai világban minden csak a behatolásról, [...]

A szexbabák dughatók mindenhol ellenkezés nélkül – Szexshop

A szexbabák számos funkciót látnak el. A szexuális oktatás régióinkban évről évre gyorsan fejlődik. Harminc [...]

Ezek a legjobb potencianövelők férfiaknak, rendelés és bolt

Ha növelni szeretné a szexuális hatékonyságot, és álmait szeretné adni partnerének, akkor a megfelelő helyre [...]

Minőségi vibrátorok a belvárosi Szexshopban, rendelj vagy vásárolj egyet személyesen

Új termékek jelentek meg az Intim Center polcain vagy a webshopjában több minőségi vibrátorokat készítő cégtől. Mind kialakításban, [...]