Megerőszakolta, terrorizálta saját lányait

eroszakolo_apaTizenöt éven keresztül bántalmazta családját, egyik lányát rendszeresen megerőszakolta, egy másikat pedig egy évig a gardróbban tartott egy amerikai apa.
Borzalmas titkokra derült fény az egyesült államokbeli Ohio állam egyik városában. Egy hétgyermekes apa másfél évtizede terrorban tartotta családját, miközben egyik lányát rendszeresen megerőszakolta, egy másikat pedig a gardróbba zárt. A szörnyűségeket tavaly decemberben az édesanya jelentette a rendőrségnek, miután megtudta, hogy férje, a 47 éves Jeffrey York szexuálisan bántalmazza egyik lányukat.
A nyomozók kihallgatták a családfőt, majd házkutatást tartottak, ami után még borzalmasabb családi titkokra derült fény. A férfinak hét gyermeke volt – két fiú és öt lány – akiket folyamatos terrorban tartott. Nem engedte őket az utcára, nem lehettek barátaik, és a gyerekek nem járhattak iskolába sem, otthon tanította őket. Ha Jeffrey York elment otthonról, egyik lányát mindig magával vitte, hogy a többiek ne szökjenek meg.
Feleségét és gyermekeit 15 éve rendszeresen verte, de két lánya még rosszabbul járt. Egyiküket 13 éves kora óta többször megerőszakolta, testvérét pedig – nem tudni, miért – egy évre egy gardróbba zárta, ahonnan csak a WC-re mehetett ki. Az apró szobának a kétharmada ruhákkal és bútorokkal volt tele, a maradékban élt a lány, akinek még az élelmet is a szobába vitte az apa – árulták el a testvérek.
A bíróság azonnal elrendelte Jeffrey York letartóztatását, aki csak 160 ezer dollár (35 millió forint) óvadék ellenében szabadulhatna. Ha valaki mégis kifizetné az összeget, családjával akkor sem találkozhatna többet. Az asszony és a gyermekek biztonságos helyen, egy anyaotthonban leltek menedékre.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Nincs puncid akivel szexelhetnél? Két lehetőséged is van!

Nincs puncid akivel szexelhetnél? Kevés a szex? Alacsony a partnered nemi vágya? Az egészséges, boldog [...]

Szexi fehérneműk és szexjelmezek az Intim Center kínálatából

Elő a szexi fehérneművel! Mivel a pasikat elsősorban a látvány hozza lázba, egy vadító fehérnemű [...]

A vad, elsöprő szex sok nő vágya, ha nem vagy képes rá használj potencianövelőt

Vad szex! Sokan el sem tudják képzelni, hogy mit jelent a vad szex. Ilyenkor előjön [...]

Legyél szuperhős a szexben potencianövelővel! Rendelés vagy vásárlás budapesti szexboltban!

A potencianövelők hasznosak lehetnek számos okból. Először is, segíthetnek a férfiaknak abban, hogy jobban teljesítsenek [...]