Metzker Viktória pucérkodástól a dalig

A híres Metzker Viktória x Splash Tedd fel a kezedet (2025). Visszatért Metzker Viktória, aki leporolt egy 26 évvel ezelőtti klasszikust, hallgassátok meg a „Tedd fel a kezedet” című dal friss változatát!
A hazai sztár DJ, Metzker Viktória a ’90-es évek máig töretlen slágerét, a Splash „Tedd fel a kezedet” című felvételét dolgozta fel. Az új verzió egy uptempo, energikus hangzást szállít, és hű marad az eredeti verzióhoz, így könnyen rákaphat a nosztalgikus közönség is, csakúgy, mint a 2023-as „Dübörög a ház” esetén történt.

Az elektronikus zenei színteret aktívan uraló lemezlovas 2025 első mérföldkövét máris kipipálhatja, hiszen óriási fellépési lehetőséget kapott márciusban, a világsztár Alan Walker előtt forrósíthatta fel a Papp László Aréna táncparkettjét.

Megtörve az alkotói csendet most pedig végre megszületett a „Tedd fel a kezedet” című felvétel. A track stílusában ötvözi a house, a techno és a progresszív elemeket, miközben egyedi hangzásvilágot képvisel.

„Talán sokan örülnek most, hogy megjelent ez a dal, hiszen a dj szettjeimben stabil helye van már egy ideje. A közel 20 éves pályafutásom alatt a zeneiparban sok mindent tanultam, többek közt azt is, hogy mindig mérlegre kell tenni, mi az, amit érdemes feldolgozni és mennyire tanácsos „belenyúlni” az eredetibe. Akárcsak az Emergency House dala esetén, a Splash-nél is az volt a koncepció, hogy meghagyjuk az eredeti dal alap felépítését, és épp annyi extrát adjunk hozzá, amennyivel tudnak még kapcsolódni a régi rajongók is” – mondta Metzker Viktoria.

Az újdonság videóklippel együtt érkezett, mely hű maradt a Splash eredeti koncepciójához: szerepelnek benne Viki barátai, mások mellett a BSW tagjai, ezzel visszautalva a 2023-as kollaborációjukra, a „Régi szél”-re is. Külön érdekesség, hogy Ősz Balázsnak, a Splash alapítójának olyannyira tetszett az új változat, hogy egy snitt erejéig ő is feltűnik a videóban.

Három éve dúl a láv a sztárpárnál
Kedves poszttal emlékezett meg az újabb évfordulójukról a sztár DJ. Metzker Viktória és somogyi kötődésű szerelme Gaben, a BSW oszlopos tagja, akik már három éve házasok.

A szerelmesek mindent együtt csinálnak, ez a fotó is kertfelújítás közben készült. Metzker Viktória és Gaben hat éve találtak egymásra és három éve mondták ki a boldogító igent. A dögös bombázó viszont azt írta posztjában, hogy olyan mintha csak tegnap lett volna, hogy megismerkedtek, hiszen mint mondani szokás: jó társaságban repül az idő.

Három év múltán is nagy a szerelem Metzker Viktória és férje háza táján. Forrás: Metzker Viktória FB oldala
Viki, aki ezer szállal kötődik Somogyhoz és idén nyáron is szinte áthelyezi székhelyét a siófoki Plázsra, álomszép menyasszonyi ruhában ment férjhez Gabenhez és azóta is nagy a boldogság. Közös dalt is készítettek már, és ha csak tehetik, közös programokat csinálnak. Láthattuk már a párost a tengerparton, elvonulva az erdőben vagy épp csónakázás közben.

Metzker Viki szinte hazajár
A lemezlovas szekere elég jól megy, hiszen a koncertnaptára erre a nyárra megtelt. Többek között a Plázs nyitóbuliján is pörgetni fogja a lemezeket június 7-én és összesen 21 alkalommal lép fel ezen a nyáron Siófokon, valamint Zamárdiban. Ugyanis az augusztus 20. és 23. között meghirdetett Strand Fesztivál egyik fellépője is lesz, olyan sztárok mellett, mint a Purple Disco Machine, Paul Kalkbrenner, valamint Majka.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

A vibrátor használata szex közben vagy masztizáskor

A vibrátor használata szexben vagy masztizás közben. Gyakori kérdés a legjobb budapesti szexshopban, hogy hogyan [...]

Erotikus segédeszköz ajánló, webáruház és szexshop bolt Budapest, Károly krt. 14.

Önnek rendben van a szexuális élete? Ez a kérdés folyik a csapból is. Viszont van [...]

Dildót is szeret Gombola Szilvia a szexfilm forgatáson

Gombola Szilvia a dildót is szereti masztizásra és szex közben is. A Szexpláza online szexshopban [...]

A legjobb potencianövelő bolt az INTIM CENTER, online rendelés is az egész országba

Potencianövelők recept nélkül csak táplálék kiegészítőként forgalmazott termék értékesíthető törvényesen. Ilyeneket vásárolhatsz vagy rendelhetsz az [...]