Miss Karácsony

Európa legszebbje, a 22 éves Simon Mária magyar modell saját szépségversenyt szervezett Miss Karácsony címen. A Victoria’s Secret nemzetközi modellversenyén is második legszebbnek választott modell közösségi oldalán kereste „utódját”.

simon-maria-modell

Simon Marcsi célja az volt, hogy azok a lányok is esélyt kapjanak, akik túl félénkek ahhoz, hogy élőben kiálljanak a zsűri elé a színpadra. A győztes a bükki Komáromi Regina lett.

– Szerintem nincsen tökéletes „szépség”, de minden nőnek megvan a maga értéke, szépsége. Egy nő soha nem lehet elégedett önmagával, én is csak azzal, hogy mindig mosoly ül az arcomon. A versenyre is azért jelentkeztem, hogy ezzel növeljem az önbizalmamat – árulta el a Blikknek Komáromi Regi, aki családja és barátnői biztatására jelentkezett a versenyre.
– December 20-án hirdettük meg a versenyt, és 30-án zártuk le a szavazást. Reméltem, hogy a tíz nap alatt 20-25 lány jelentkezik, de arra egyáltalán nem számítottam, hogy több mint 80 lány gyűlik össze. Úgy érzem, a célomat tökéletesen elértem, hiszen hat mozgássérült lány is jelentkezett a versenyre, és nekik is ugyanakkora esélyük volt a győzelemre, mint egészséges társaiknak – mesélte Marcsi, aki a tíz legtöbb szavazatot kapó lányt díjazta.
Regina 938 szavazattal nyerte meg a versenyt. A verseny érdekessége, hogy az egyik legnagyobb ellenlábasa a harmadik helyezett Marton Laura volt, akivel hosszú ideje jóban van a Miss Karácsony 2013 verseny győztese. Marton Laura egyébként 668 szavazattal szerezte meg a harmadik helyet. Nagyon szoros volt a verseny, hiszen Regina mindössze 12 szavazattal előzte meg a szintén szombathelyi Nyári Klaudiát. Lányok az első tízben: Balassa Judit, , , , , , , , , .


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

A Tornado potencianövelő leiskolázta az összes vágyfokozó terméket

A potencianövelő készítmények átláthatatlan kínálatában, a férfiak már azt sem tudják, hogy melyiket vásárolják. Mostanában [...]

Kicsi a péniszed és nagyobb farkat szeretnél?

Mi a teendő, ha kis péniszed van? A farok mérete növelhető? A test és a [...]

Ha a szex ritkul, mit lehet tenni a férfiaknál?

Azoknál a férfiaknál, akiknél alacsony a tesztoszteron szint a vérben, csökken az éjszakai erekciók száma [...]

Potencianövelőért nem kell gyógyszertárba, Rossmannba vagy DM-be menni, az INTIM CENTER szexshopban van!

A legjobb potencianövelők az INTIM CENTER szexshopból! Nem kell gyógyszertárba, Rossmannba vagy DM-be menni, itt [...]