Mónus Emese: Kétdiplomás sztriptizes a playmate-jelölt

Monus_EmeseMónus Emese (27), akit Emeche Monus néven is ismer az erotika ipar,  kilenc szexbombával száll harcba az Év playmate-je címért a jövő heti döntőben, két diplomával is rendelkezik! Ennek ellenére külföldön szórakoztatja erotikus táncával a férfiakat.
– Színpadi show-táncos vagyok, amit ugye sokan csak sztriptíztáncnak hívnak. Egy éve dolgozom egy német és egy olasz ügynökségnek, amelyek külföldi táncos munkát szerveznek. Leginkább a pénz miatt vállaltam a két diplomám mellé ezt a munkát, hiszen muszáj volt valamiből finanszíroznom a tanulmányaimat, kitartott szerető pedig semmiképp sem akartam lenni – árulta el Emese, aki állítja: a táncon kívül mást semmi pénzért sem vállalna.
– Semmi olyat nem tennék, ami megviselné a lelkemet, úgyhogy soha nem pornóznék vagy szexelnék pénzért. A sztriptíztáncot is csak átmeneti megoldásként űzöm, hiszen szeretnék majd a szakmámban, a médiában elhelyezkedni.
A szexbomba magánélete bonyolult, nem tudja: együtt maradnak-e párjával vagy sem.
– Akaratos és önfejű vagyok, ezért a férfinak karakánnak kell lennie. Az ágyban nyitott vagyok a párom kívánságaira, ha azok nem túl extrémek, ha megkérne, akkor még az édes hármason is elgondolkodnék.
További címlaplány szex, erotika, bulvár: Kocsis Orsi playmate pinája és végbélnyílása – Metzker Viki erotikus werkvideó – Maximovits Anett 2010-es szépségkirálynő külföldön pinára vetkőzött – Kiszel Tünde szőrös pináját imádja a Napiszar – Emma Watson nagyfaszú fake transzvesztita – A Fradi vezér Berki Krisztián a legjobb csajokat dugja – Playmate jelöltek pinát villantanak – Kocsis Orsi a magyar Playboyban nem húzza szét a pináját – Ripli Zsuzsi nem színleli az orgazmust CKM fotók – Lévai Adrienn: Imádok meztelenkedni


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

A vad, elsöprő szex sok nő vágya, ha nem vagy képes rá használj potencianövelőt

Vad szex! Sokan el sem tudják képzelni, hogy mit jelent a vad szex. Ilyenkor előjön [...]

Szex a moziban vibrátoros szexshop eszközzel

Egy korábbi online szexshop vásárlás miatt rendszeresen kapok hírlevelet az egyik budapesti szexshoptól. Mivel eddig [...]

Merevedési zavarnál doktornő segít potencianövelő szerekkel

A merevedési zavar jelentős kényelmetlenséget okoz az ember életében, és rontja az életminőséget. A patológia [...]

A prosztatamasszázs és prosztatamasszírozó használata

Van a férfiak testében egy pont, amelyről ugyan nem beszélnek szívesen, de a legnagyobb élvezetet [...]