Moziszex: Marozsán Erika és Joachim Krol Szomorú vasárnap

Némileg kakukktojás a lenti jelenet, mert pont akkor lesz vége, amikor elkezdődne bármi izgalmas, de ettől függetlenül helye van a válogatásban, hiszen ki ne szeretne egy kádban ücsörögni Marozsán Erikával aki a Pannon töredékekben vállalt erotikus jelentet. A fürdőkád amúgy is csupán az előjáték színtere lehet egy nagyszabású szexjelenetben, aki már túl van azon, hogy eláztatta a fürdőszobát és a lenti lakókat néhány köbméternyi kilötykölt vízzel pontosan tudja, hogy mennyivel egyszerűbb puha párnák között hemperegni, mint nyomorogni, csúszkálni és kék-zöld foltokat begyűjteni egy gyorsan kihűlő túlméretes lavórban. Persze ettől függetlenül kötelező kör, legalább egyszer.

Tartalom: Budapest, a harmincas évek vége: Szabó László vendéglős szép szerelmével, Ilonával egy kitűnő kis éttermet vezet. A teljességhez csak egy zongora és egy zongorista hiányzik. Vesznek is egy zongorát és szerződtetnek egy halk szavú zongoristát, Aradi Andrást, aki hamarosan beleszeret Ilonába. A nő viszonozza a szerelmet és kialakul hármójuk különös kapcsolata.
Ilona születésnapján András egy dalt ajándékoz a nőnek, első és egyetlen szerzeményét: a “Szomorú vasárnap”-ot. Az étteremben tartózkodik egy fiatal német kereskedelmi utazó, Hans Eberhard Wieck, aki Szabó zseniális göngyölt húsától és András csodálatos zenéjétől elragadtatva szintén beleszeret Ilonába. A nő azonban visszautasítja őt. Amikor Wieck ittasan és boldogtalanul a Dunába veti magát, Szabó megmenti és elkíséri a Németországba induló vonathoz.
Egyikük sem sejti, hogy a “Szomorú vasárnap” ezen a napon túl is összeköti majd sorsukat. Kitör a háború és Hans Eberhard Wieck SS-Brigadeführerként tér vissza Budapestre azzal a megbízatással, hogy a “zsidó gazdasági javakat vegye nyilvántartásba”. Barátként megy az étterembe, és először megóvja a zsidó származású Szabót az internálástól, de később durván és kegyetlenül visszaél hatalmával. Lászlóék idillikus háromszög-történetéből kegyetlen-ádáz négyszög jön létre. Ilona kísérletei, hogy Lászlót megmentse, egyre kétségbeesettebbek és reménytelenebbek, ahogy a háború a vége felé közeledik. 1945. Szabó László és Aradi András halott – Ilona terhes – Wieck “nácitlanítva” új életet kezd. 1998. Wieck 80. születésnapját ünnepli Budapesten, a Szabó Étteremben. Az ünnepségen a zongorista a “Szomorú vasárnap”-ot játssza. 50 évvel később a híres dal bosszút áll.
[Videók] Marozsán Erika videók itt, további moziszex


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

A Titan Gel vélemények, valóban potencianövelő és pénisznagyobbító készítmény?

Minden szexshop vásárló legalább egyszer elgondolkodott azon, hogy a pénisznövekedéshez szükséges Titan gél krém hatékony-e? [...]

A nagy dildót szereti Mazurek Melinda, szenvedélye a méretes műfasz

Mazurek Melinda nagy dildós leszbi maszturbálós jelenetét egy másik magyar lánnyal csinálta.  producer a SZEXPLÁZA SZEXSHOP [...]

Ringasd el magad

Ha hiszed, ha nem, a gyerekek már egészen kiskorban el kezdik felfedezni a testüket. Simogatják, [...]

A tojásvibrátor használata szex és masztizás közben

A vibráló tojás egy szimulátor és egy sokoldalú intim játék, amely lehetővé teszi az élvezet [...]